Belföld

Új műfaj Franciaországban: már az utasok is sztrájkolnak

Franciaországban új fejezet nyílt az errefelé igen gyakori sztrájkok történetében: a pilóták, repülésirányítók és a kiszolgáló-személyzet után ezúttal az utasok kezdtek tiltakozó akcióba, méghozzá nem is mindennapi módon. Párizs Orly repterén a minap egy Srí Lankából viszszatérő chartergép száz utasa tagadta meg a kiszállást.

A több mint hat órán keresztül tartó repülőgép-foglalás résztvevői ceyloni nyaralásuk elképesztő körülményeire akarták felhívni a figyelmet, illetve szerették volna elérni, hogy az utat szervező iroda fizessen nekik kártérítést.

Mint kiderült, a Boeing 767-es 38 órás késéssel tudott csak elindulni Colombóból, miután előbb a toulouse-i székhelyű Aeris társaság által üzemeltetett repülőgép ajtajával, majd fékrendszerével volt probléma. Már az odaút is rosszul kezdődött, a chartergép 24 órás késéssel szállt fel. A fellázadt utasok két csoportra oszlottak: páran kiszálltak, és riasztották a médiát, míg a többiek lecövekeltek a fedélzeten, és a légitársaság, illetve az utazási iroda képviselőinek megérkezéséig nem voltak hajlandók elhagyni a gépet.

Az ügy kapcsán a fogyasztóvédő szervezetek arra hívják fel a figyelmet, hogy egyre gyakoribbak a charterjáratok 10-15 órás vagy még ennél is hosszabb késései. A turisztikai ipar nehezen tud lépést tartani a radikálisan változó igényekkel, nevezetesen azzal, hogy a 35 órás munkahét következtében a franciák sokkal gyakrabban, de jóval rövidebb időre kívánnak elutazni. A múlt évben tíz százalékkal nőtt a francia utazási irodák és légitársaságok szolgáltatásaival szembeni fogyasztói panaszok száma. A sajtóban is hírt kapott egy pár esete, akinek a szilveszteri nílusi hajókirándulása a reptéren elveszett csomagok miatt rémálommá változott. A férfi a Kairóban vásárolt dzsellabában, ujjatlan hosszú ruhában, a nő viszont a kabinba zárkózva tette meg az egyhetes körutat.

A turizmus fejlődésének másik negatív következménye a repülőjáratok „túlkönyvelése”: az Európai Unió brüsszeli bizottságának adatai szerint e kínos helyzet Nyugat-Európában évente 250 ezer embert érint. A “túlbukkolás” általában húsz, de egyes járatokon eléri az ötven százalékot. A helyhiány miatt lemaradt utasoknak az útvonal hosszától függően az Air France 35–300 euró, a British Airways 75–390 euró közötti kártérítést fizet, ezen összeg azonban a duplájára nőhet, ha az ügyfél készpénz helyett beéri a repülőjegyre váltható utalvánnyal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik