A vállalat szakszervezeti titkára ellmondta: a zalaegerszegi gyár 670 dolgozója közül jelenleg mintegy 350-et, a 194 fős sümegi üzemben 100-at foglalkoztatnak, a 238 fős lenti telepen megszűnt a termelés és az ottaniakkal együtt így összesen 660-an vannak kényszerszabadságon.
A januári béreket még nem fizették ki; a múlt hétvégi egyeztetésen kapott ígéret szerint a felszámolóbiztos még e héten 50 millió forint felszámolási hitelt vesz fel, aminek segítségével is fizetésük 60-70 százalékát kapják meg az emberek – tette hozzá.
A fennmaradó bérrész fedezetét a konfekció készletek
kiárusításával igyekeznek biztosítani – tudta meg az MTI.
Az áprilisban jogutód nélkül megszűnő ZAKO Rt. gazdasági igazgatója, Mazzag Gábor közölte: a szükséges további pénzforrások előteremtése érdekében várhatóan még február végén kiadják az értékesítendő gépi-technológiai eszközök tenderfüzetét.
Március elején pedig eldől, hogy a menedzsmentnek sikerül-e megszerveznie egy 300-350 főt foglalkoztató, exportra is képes kft.-t a törzsgyári, vagy az önkormányzat által másutt felkínált ingatlan bérlésével, foglalkozatási támogatást igényelve – beszélt a kilátásokról Mazzag Gábor.
Reménykeltőnek nevezte, hogy egy hazai nagykereskedelmi cég 50 százalék arányú befektetést és hasonló mértékű kapacitás-lekötést ajánlott fel, és meglévő francia, angol és olasz partnereik jelentős megrendelést helyeztek kilátásba.
Hétfőn a munkaügyi szervezet két-három szakembere költözött ki a ruhagyárba, illetve Lentiben a potenciális munkanélküliek tájékoztatására. Felmérik a dolgozók szándékát, elhelyezkedési-átképzési igényeit, egyúttal 70 állást ajánlanak, tanácsadást végeznek és – akik ebbe beleegyeznek – a munkaügyi központ információs bázisában rögzítik az érintettek adatait – közölte Rubi János alaegerszegi kirendeltségvezető. Igény szerinti ideig, a teljes munkapiaci összkép elemzéséig dolgoznak majd a munkajogásszal és pszichológussal kiegészülő kitelepült szakemberek, akiket közel 150-en kerestek fel kora délutánig a két városban.
