Belföld

Olajárzuhanás tavasszal?

Az iráni olajminiszter szerint legalább napi 3-4 millió hordós az OPEC túltermelése jelenleg a tavaszi hónapokban várható tényleges fogyasztási kereslethez képest.

– Az [iraki] válság megoldása után az OPEC-nek rögtön meg kell majd fontolnia a termelés csökkentését napi 3-4 millió hordóval – mondta a miniszter, Bidzsán Zangane hétfőn, az iráni televíziónak nyilatkozva. Úgy vélte, hogy a fogyasztói piacnak gondot okoz a többletkínálat feldolgozása már a legközelebbi hónapokban, és hozzátette, hogy az árakat kizárólag a háborús spekuláció emeli. Azt mondta, hogy szerinte az árak rövid időre még magasabbra emelkednek, ha az összecsapás rövid lesz, és utána meredeken esni fognak.

Az OPEC kvótakötelezett tagjai február elsejei hatállyal napi 1,5 millió hordóval napi 24,5 millió hordóra növelték a termelésüket, a venezuelai sztrájk miatt kiesett mennyiségek pótlására. Szaúd-Arábia és Algéria olajipari minisztere január végén megígérte, hogy egy Irak elleni háború esetén az OPEC szavatolja az olajellátást, és stabilan tartja az olajárakat.

Az ENSZ fő fegyverzetellenőre, Hans Blix pénteki, a vártnál békülékenyebb iraki jelentése nyomán a kőolaj hétfőn olcsóbbodott a szabadpiacon. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciatípus áprilisra hordónként 32,18 dollár volt hétfő délelőtt a londoni Nemzetközi Olajtőzsdén (IPE), 32 centtel olcsóbb a pénteki zárónál. Nyitáskor 16 centtel drágább volt, félórával később 10 centtel olcsóbb volt a pénteki zárónál. Pénteken hordónként 4 centtel 32,50 dollárra drágult az IPE-n áprilisra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik