Belföld

Amerikai bojkottól tart a német gazdaság

A német exportőrök félnek, hogy az amerikaiak, mivel Németország nem támogatja Irak lerohanását, szépen lassan leállnak a német termékekről. Nem vesznek BMW-t, leszoknak a Mercedesről.

A német gazdaság vezetőinek egy része attól tart, hogy Gerhard Schröder háborúellenes retorikája, a német-amerikai diplomáciai nézeteltérés a gazdasági kapcsolatokra is igen rossz hatással lesz. Hogy a gazdasági függőségi viszony tekintetében ki húzhatja a rövidebbet, leolvasható a két ország közötti áruforgalmi adatokból. Míg a német export egytizede irányul az Egyesült Államokba, addig az amerikai exportból csupán néhány százaléknyi rész indul Németországba, ráadásul értékben is jóval kevesebb, mint az előbbi.

Itthon a Malév tart a háborútól

A Malév Rt. részletes akciótervet dolgozott ki arra az esetre, ha megindulna a támadás Irak ellen – mondta el Péter Gyöngyi a légitársaság szóvivője csütörtökön. A szóvivő ismertette: a Malév több menetrendszerinti- és charterjárata is közlekedik a térségben. Menetrend szerint indulnak a gépek Bejrútba, Kairóba, Isztambulba, Larnacába és Tel Avivba. A charterjáratok közül háború esetén dönteni kell a monasztiri, a hurgadai, a Sarm-es-Sejki, a mombasai, az akabai és a bangkoki közlekedtetéséről. Az első információk szerint egy esetleges támadás megindítására éjszaka kerülhet sor – mondta a szóvivő. A Malév az első konkrét fenyegető jelzésre készen állunk az operatív intézkedések megtételére és az érintett járatok azonnali törlésére. A háború kitörése esetén a légitársaságnál felálló válságstáb dönt majd a járatok további sorsáról, a szükséges törlésekről és a lehetséges kerülő útvonalak igénybevételéről egyaránt.

Tovagyűrűző hatás


A jelenség az uniós csatlakozásra várókat is érinti, hiszen számukra sem mindegy, hogy az európai gazdaság motorját jelentő német és francia gazdaság, amely együtt az eurózóna össztermékének több mint felét adja, hogyan teljesít az elkövetkezendő években. Jelenleg igen gyengén, márpedig e két ország – főleg Németország gazdaságának – fellendülése nélkül az eurózóna aligha válhat a világgazdaság meghatározó tényezőjévé.


Az aggodalom persze nem új keletű. Német termékekkel kapcsolatos bojkottfelhívásokról már akkor is hallani lehetett, amikor Gerhard Schröder a legutóbbi német választási kampányban először játszotta ki a háborúellenes kártyát, sikerrel. A kezdeményezés negatív következményeiről akkor, ha egyáltalán voltak ilyenek, nem sokat beszéltek, az utóbbi időben azonban mintha mindkét oldalról (a német exportőrök és a német és francia árukkal kapcsolatos amerikai bojkottot támogatók oldaláról) felerősödtek volna az ezzel kapcsolatos találgatások, figyelmeztetések.


Az USÁ-ban az alsóházból, konkrétabban Dennis Hasterttől indult el az a kezdeményezés, amely azt vizsgálja, hogyan korlátozhatnák német, francia és belga termékek bevitelét. A kezdeményezés szerint egészségügyi indokokkal próbálnák visszaszorítani a “renitens” európai országok áruit, mint például az Amerikában igen közkedvelt francia ásványvizet.


A korlátozás valóban súlyosan érintené a francia vizes cégeket, melyek 2001-ben 65 millió gallon nedűt szállítottak szomjas amerikaiak asztalára. A korlátozástervezettel kapcsolatban azonban már az USÁ-ban is igen szkeptikusak, a The Washington Times pénteki főszerkesztői jegyzetében mutat rá, hogy a francia víz hiánya az amerikai fogyasztókat legalább olyan hátrányosan érintené, mint a francia cégek eredményeit.

Német aggodalom

 FigyelőNet Irak-melléklet

Friss hírek, elemzések Irakról, Amerikáról, a háborús készülődésről és annak gazdasági következményeiről.
Ide klikkeljen!

A német gazdaság vezetőinek egy, az amerikai exporttól erőteljesen függő csoportja emelte fel a szavát, azt tanácsolva a német kancellárnak: vizsgálja felül az USA Irak-politikájával kapcsolatos elutasító álláspontját.

Az utóbbi időben hangját gyakorta hallató szervezet a BGA (Német Külkereskedelmi Szövetség) vezetője, Anton Börner egyenesen a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok 10 százalékos visszaesésének esélyéről szól, ami 0,3 százalékkal csökkentené az amúgy sem rózsás német növekedési adatokat. A szervezet vezetője ennél további is ment, legutóbb a BBC-nek úgy nyilatkozott: komolyan aggódnak azért, hogy az amerikai fogyasztók lemondanak olyan csúcsminőségű német termékekről, mint a BMW vagy a Mercedes.


Börner szavait igyekezett cáfolni a német Handelsblatt hasábjain a Németországba érkező külföldi tőkebefektetések felügyeletével megbízott szakember, Hilmar Kopper. Véleménye szerint az efféle bizonyítékokkal nem alátámasztható mendemondák károsak, és aligha hiszi, hogy az amerikai cégeket a nemzetgazdaság nagysága mellett bármi más érdekelné. A Deutsche Bank volt vezetője mindazonáltal megemlíti, hogy az amerikai cégek Németország iránti érdeklődése igen visszafogott, ez azonban a növekedés megtorpanásának a következménye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik