Csonka Béla, a társaság gyártási igazgatója a Világgazdaságnak elmondta, a VW AG számára 200 ezer, a Renault 1,5 literes dízelmotorjához pedig 400 ezer kipufogócsonkot szállítanak évente. A közelmúltban aláírt óriás szerződés révén a társaság árbevétele előzetes számítások szerint az idén a tavalyihoz képest akár megháromszorozódhat.
Az elmúlt évben 200 ezer turbófeltöltőházat és 200 ezer kipufogócsonkot gyártott társaság alkalmazottainak száma egy év alatt 200-ról 339-re nőtt, de az idei év végéig elérheti a 360 főt is. Jelenleg 39 mérnök áll alkalmazásban az oroszlányi Weslinnél, és ezt a létszámot várhatóan megkétszerezik a következő években.
A kanadai tulajdonban lévő Weslin Hungary Autóipari Rt. 20 milliárd forintos beruházás eredményeként létrejött gyárát az elmúlt év júniusában avatták fel az oroszlányi ipari parkban. A beruházást a kormány 200 millió forinttal támogatta a Széchenyi-terv keretében, a városi önkormányzat pedig tízévi helyiadó-mentességet biztosított a vállalatnak.
A cég első vevői között van a Ford, a Volkswagen csoport, a Renault, a Peugeot, valamint a turbórendszereket gyártó Borg-Warner.
