A megállapodás sarkpontjait már rögzítették – jelentette be a Salamander szóvivője a hét végén Kornwestheimben. Az átvételt március közepéig bonyolítanák le, az eladás célja a cipőipari részleg jövőjének biztosítása. Ugyanakkor a szóvivő szavai szerint a korábban bejelentett szanálási tervet végrehajtják.
A Garant Schuh+Mode saját adatai szerint Európa legnagyobb cipő- és bőráru-szakkereskedelmi csoportja. A kereskedelmi szövetkezés – a csoport 4815 önálló szakkereskedő szövetsége – düsseldorfi központja által lebonyolított forgalom tavaly 9,1 százalékkal, 1,3 milliárd euróra nőtt. A tervezett átvétel részleteiről a düsseldorfi csoport március 14-én tart sajtótájékoztatót.
A 117 éves múltra visszatekintő, cipőkészítésre alakult, de ma már forgalmának legnagyobb részét parkolóházak üzemeltetéséből szerző Salamander tulajdonosa az Energie Baden-Württemberg (EnBW) energiaszolgáltató. A veszteséges cipőágazat néhány éve szorult háttérbe, amikor a Salamander az ipari szolgáltatások felé vett irányt, felvásárolva például a parkolóházak üzemeltetésével foglalkozó Apcoa Parking AG-t. A 2001-es évet 1,3 milliárd forgalomból 52 millió euró nyereséggel záró Salamander forgalmának körülbelül 35 százaléka
származott cipőipari tevékenységből a közelmúltban. A cipőágazat ráfizetéses, a forgalom több egymást követő évben is csökkent. A cipőipari részleg költségcsökkentését célzó korábbi döntés szerint az elkövetkezendő hónapokban a cég körülbelül 900 munkahelyet szűntet meg a cipőiparban külföldön és több mint 400-at Németországban. A vinningeni és a schrozbergi gyártóhelyet áthelyezik külföldre.
A Salamander a magyar piacon már az 1920-as évek végén jelen volt. Két legnagyobb üzemét a Salamander Magyarországon működteti, ahol jelenleg még összesen kétezer munkatársat foglalkoztat. Az egykori Tisza cipőgyár martfűi gyáregységét a német anyacég 1998-ban vette meg (Saltis Cipőipari és Kereskedelmi Kft.), a bonyhádi cipőipari szövetkezet helyén létrehozott Sabona Cipőipari és Kereskedelmi Kft. szintén a kilencvenes évek végén került a német cég tulajdonába. A Salamander konszernnél január elején határoztak arról, hogy a két németországi cipőgyár mellett leállítják a termelést a bonyhádi Sabona Kft.-nél is. A döntést a Salamander gazdasági helyzetének rosszabbodásával magyarázták, pontosabban azzal, hogy a cipőágazatban 2002-ben a tavalyi 20 millió eurónál is nagyobb veszteség keletkezett. Az ügyvezető igazgató szavai szerint jelentős termelési kapacitás mellett az értékesítés egyre rosszabbá vált. Ennek oka például, hogy a Bonyhádon is gyártott Salamander-cipők nem tudják
felvenni a versenyt az Ázsiából érkező termékekkel.
A bonyhádi gyárban az előzetes tervekkel ellentétben nem szűnik meg teljesen a termelés, a Botond nevű részlegben 330 dolgozóval tovább folyik a munka. A márkakollekcióval foglalkozó műszaki fejlesztési részleget viszont a döntés szerint a cég kornwestheimi központjából áthelyezi Martfűre, a cég másik magyarországi üzemébe. Az igazgató ugyanakkor éreztette: a döntés ezen formája nem végleges, a jövőbeni változtatásokat a szükséges gyártókapacitás nagyságára vonatkozó vizsgálat eredményétől teszik függővé. Hano Höhn beszámolt arról, hogy a Salamander a jelenlegi vezetéssel, a város polgármesterével, és a munkaügyi központ képviselőivel folytatott tárgyalásokat követően úgy döntött: Bonyhádon hagyja gépeinek nagy részét abban a reményben, hogy a Sabona menedzsmentje részvételével olyan magyar vállalat alakul, amely újraindíthatja a termelést.
Hano Höhn úgy vélte: a magyarországi termelésnek nem használtak a hazai pénzügyi keretfeltételek, a magas infláció és az erős forint. Kitért azonban arra, hogy a Sabona Kft.-nél kiváló minőségű termékeket állítottak elő, a termelés pedig nyereséges volt. Lencz György, a kft. ügyvezető igazgatója korábban úgy nyilatkozott, hogy a gyárban tavaly 2002-hez hasonlóan 1 millió 170 ezer pár cipőt gyártottak, mellyel 2,3 milliárd forint forgalmat bonyolítottak le.
