Belföld

A görög EU-elnökség uniós csúcsértekezletet rendez Irakról

Az Európai Unió soros elnökségét adó Görögország elhatározta, hogy megrendezi az EU állam- és kormányfőinek Irakkal foglalkozó csúcsértekezletét - jelentette be hétfőn Jeórjiosz Papandreu görög külügyminiszter.

A találkozó célja, hogy újabb lépéseket tegyen lehetővé az iraki fegyverzetellenőrzést irányító Hans Blix és Mohamed el-Baradei e hét pénteki jelentését követően. Papandreu még hétfőn felveszi a kapcsolatot Blixékkel, akik Bagdadból Athén érintésével térnek vissza állandó tartózkodási helyükre.

Az AFP közlése szerint a görög politikus nem jelölte meg a tervezett EU-csúcsértekezlet időpontját. A dpa azonban a görög külügyminisztérium jól tájékozott köreire hivatkozva azt jelentette, hogy a csúcsot február 17-én, hétfőn este Brüsszelben tartják. A legmagasabb szintű találkozót megelőzően, még aznap délelőtt a tagállamok külügyminiszterei is összeülnek.

A görög külügyminisztérium szóvivője előzőleg kijelentette, hogy a transzatlanti kapcsolatok válságban vannak. Panosz Beglitisz önmérsékletre szólította fel politikájában mind az Európai Uniót, mind az Egyesült Államokat. Reményét fejezte ki, hogy a válság nehéz időszakában mindkét oldalon nyugalmat és visszafogottságot tanúsítanak.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Afrikai meleg tör Magyarországra

Húsz fok feletti meleget hoz a kései vénasszonyok nyara, de a hétvégén komoly viharokkal fizethetjük meg az árát – tipikus nyári időjárási helyzet alakul ki hazánkban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.