Belföld

Elégedetlen fuvarozók

A Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetségéhez (FUVOSZ) tartozó vállalkozók elégetlenek javaslataik eddigi kormányzati fogadtatásával, ezért a főtitkár találkozót kezdeményezett Medgyessy Péter miniszterelnökkel, illetve szükségesnek tartja tárgyalások megkezdését a kormányfő által megbízott szakértőkkel - tájékoztatta az érdekképviselet hétfőn az MTI-t.

A FUVOSZ többször is felhívta a jelenlegi kabinet és a korábbi kormányok figyelmét a közúti közlekedési szolgáltatók ellehetetlenülésének veszélyére, a külföldi fuvarozók legális és illegális térnyerésére és ezzel együtt a nemzetgazdaságot érő károkra. Érdemi változást a miniszterelnöknek küldött 2002. május 31-i levele után sem tapasztalt az érdekképviselet. Annak ellenére, hogy a gázolaj jövedéki adója csupán 50 százalékkal növekedett, és 2003-ban az állam az adótartamot nem növelte, a gázolaj ára a környező országokhoz képest a legmagasabb. Ez a hazai fuvarozók versenyhelyzetét jelentősen rontja.

Ezért az érdekképviselet egyebek között javasolja, hogy a közúti közlekedési szolgáltatók a vasúthoz és a mezőgazdasághoz hasonlóan az üzemanyagok jövedéki adóját igényelhessék vissza. Állami hozzájárulást kértek a tachográfok és sebességkorlátozók alkalmazásához. Kérték azt is, hogy a tachográf 2003-tól belföldön is kötelező használatát a kormány halassza el mindaddig, amíg az utak menti biztonságos parkolók, szociális lehetőségek nincsenek kiépítve. Legalább az EU-hoz történő csatlakozásig kérték ezt a türelmi időt. Ezt a javaslatukat sem vették figyelembe. Az érdekképviselet nehezményezi, hogy 2003. január 1-jétől a közúti fuvarozók nem vehetik igénybe a Széchenyi-kártyát. Elfogadhatatlannak tartják, hogy a Széchenyi-terv keretei között a jövőben már nem tudnak korszerű fuvareszközhöz jutni Szerintük a fuvarozás áfájának számottevő emelése a lakossági megrendelők körében a számla nélküli tevékenységet ösztönzi. Javasolták azt is, hogy a fuvardíj áfáját csak az igényelhesse vissza, aki bizonyítottan fuvarozóval és nem saját számlás szállítóval végeztette el a fuvarozást.

Igényelték, hogy a vállalkozásban kizárólagos üzemi járműként használt benzin áfáját vissza lehessen igényelni. A gépjárműadó-kedvezményt terjesszék ki a benzinüzemű kistehergépjárművekre és a korszerű diesel személygépkocsikra is, ha kizárólag közúti közlekedési szolgáltató járművekről van szó. A közutak védelme érdekében indítványozták, hogy tegyék kötelezővé a bányáknál és egyéb felrakóhelyeken a mérleghasználatot. Nehezményezik, hogy a kisvállalkozói kör – részben a sok közvetítő miatt – egyáltalán nem kap lehetőséget a közutak építésénél, vagy csak olyan csökkentett fuvardíjért teljesíthet, amely a költségeket sem fedezi. Véleményük szerint módosítani kellene az autópályák matricarendszerét, s szeretnék elérni, hogy az M5-ös autópálya is megfizethető legyen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik