Belföld

Síoktatóból vállalkozó – a Tensi ügyvezetője

Turisztikai ismeretek nélkül, közel két évtizedes munkával alakította Boros József a legnagyobb bevétellel rendelkezô magyar tulajdonú utazási irodává a Tensi Holiday-t.

Szabadkozik, amikor megérkezik, pedig pontos – én értem oda korábban. Míg várok rá, kisebb garzonlakás méretű irodájában szemlélődöm, ami arányaiban jóval nagyobb, mint a front office dolgozók mozgástere. A szobában, ahol átlátható rendetlenség uralkodik, alig van időm elmerülni egy, az Akropolisz romjait ábrázoló naiv műalkotásban, mert betoppan. Még nem is kérdezem, de már ömlik belôle a szó.

Építkezésrôl jön – közli, majd tervrajzokat rak elém, amelyek az idén húszéves Tensi Tours központi irodájának bővítését ábrázolják. “Mi azzal lepjük meg magunkat a jubileumon, hogy megháromszorozzuk négyzetmétereink számát” – mondja Boros József, aki gyorsan hozzáteszi, építészmérnökként szeret maga utánanézni, rendben folynak-e a munkálatok.

A Tensi-cégek 

Boros József a Tensi Holiday 47,5 százalékos tulajdonosa (a másik fő tulajdonos Déri Tamás ugyancsak 47,5 százalékkal, további magánszemélyek 5 százalékot birtokolnak). A Tensi Holiday három utazási cég – a Tensi Tours, a Tensi Aviation és a Tensi Sí és Adventure irodák – kínálatát nyújtja. A 130 főt foglalkoztató Tensi Holiday 2002. évi forgalma 5,1 milliárd forintra rúgott.  

Bolgár telek

Ebben van rutinja, hiszen a Középületépítô Vállalat építésvezetőjeként három éven keresztül vezényelt olyan nagy horderejű projekteket, mint a Margit Kórház vagy a Hotel Flamenco átépítése.

A Boros és édesanyja által 1983-ban létrehozott Tensi Gmk. tevékenysége kezdetben csupán sí- és teniszoktatásra korlátozódott. Mikor a szlovákiai síterepek fogyatékosságaival tele lett a hócipője, s már kellően szűkösnek érezte vállalkozásához a gmk kereteit, Boros kisszövetkezetté alakította cégét.

Ezután chartergépeket bérelt a Malévtól, hogy a téli sportok szerelmeseit a nyolcvanas évek második felétől Bulgáriában ismertesse meg egy, a szlovákiai utakhoz képest minőségibb síélménnyel. Decembertől áprilisig hetente hatszáz embert utaztatott a Szófia melletti Vitosára, illetve a Rila-hegységben lévő Borovecbe.

Az igazi váltás azonban a beutaztatással is foglalkozó Tensi Tours Kft. megalapítása volt. A profilbővítés időben jött – tekint vissza Boros –, a magyar fővárosnak akkoriban ugyanis közel sem volt olyan erős konkurenciája, amilyen most Bécs vagy Prága. A vasfüggöny mögött Magyarország volt a kelet-európai blokk első megállója, ezért 1989-ben példátlanul nagy volt a beutazási kedv Budapestre.

Túlélőtúra Budapesten

Ezt lovagolta meg a Tensi Kft. a legnagyobb német incentive utaztató cég, a Kogag segítségével, s budapesti “kalandtúrákra” hoztak dolgozókat multinacionális vállalatoktól. Amikor a Ferrari legeredményesebb értékesítői magyarországi jutalomutat kaptak az autógyártól, az ideérkező negyvenfős csapat joggal hihette azt, hogy rosszul lát.

Boros ugyanis azt találta ki, hogy a vendégek negyven Trabanttal juttassák el magukat a Hilton szállóig. A Ferrarihoz szokott dealerek, akik talán sosem hallottak kétütemű autóról, meglehetősen viszontagságos körülmények között értek célba. Az akadályverseny életre szóló élményt adott nekik – mondja az ügyvezető igazgató, aki azóta sem hagyott fel az átlagon felüli kreativitást igénylő incentive utaztatással.

Mediterrán nyarak

Boros időben észrevette, hogy a világútlevél bevezetésével felszabadul a visszafojtott utazási kedv. Pillanatok alatt kész programokkal állt elő, egyebek mellett azzal, hogy 1992-ben elsőként kezdte meg Magyarországon a chartergépes nyaraltatást mediterrán üdülőhelyekre, így a ma is népszerű görög szigetekre vagy a spanyol tengerpartra.

Sikerének további titka, hogy az utazások során nem engedte el ügyfelei kezét. Felismerte ugyanis, hogy a magyar utazó a kilencvenes évek elején még nem készült fel arra, hogy nyelvtudás híján önállóan boldoguljon Nyugaton. Idegenvezetővel, gyermekanimátorokkal ellátott útjai ezért hallatlan népszerűségre tettek szert.

A biztonság ára

Noha a cég útjai nem olcsóak, az ügyvezető szerint a minőség és a megbízhatóság sem filléres dolgok. “Drágábbak vagyunk az átlagnál, de ellentétben a hazánkban tevékenykedő multinacionális utaztatókkal, mindig ott állunk az ügyfél mellett. S noha az árkalkulációnk sokaknak szemet szúr, a Jorgos/HTC válság, amely rávilágított arra, hogy nem mindig a legolcsóbb termék a legbiztonságosabb, minket igazolt. Utasaink számát talán ez a felismerés növeli évente 5–10 százalékkal, ami nagy szó egy olyan időszakban, amikor egyre többen saját erôbôl, az internet segítségével szervezik utazásaikat.”

Boros azóta felvette repertoárjába a repülőjegy-értékesítést és egyes légitársaságok hazai képviseletének menedzselését is. Szerteágazó turisztikai tevékenységei támogatására pedig létrehozta a hálózatépítéssel foglalkozó Tentechnik céget, a Webtour szoftverfejlesztô céget, mely utóbbi elkészítette a Tensi internetes jegyfoglalási és értékesítési szoftverét. Ha ezzel valaki jegyet rendel, azt a Tensi-csoporton belül működő futárszolgálat szállítja házhoz.


Egy pofon, amely már a múlté


“Ha mindent magunk csinálunk, biztosak lehetünk abban, hogy nem csalódunk” – mondja Boros, aki egyszer már megégette magát: hogy még szélesebb kínálatot tudjon nyújtani ügyfelei számára, felkarolt egy csődbe ment síirodát. Két évig dolgozott velük, majd mikor a gyengélkedő cég újra erőre kapott, levált a Tensiről, elvitte a cég címlistáját, s önállóan próbálkozott tovább a piacon.

“Ilyen pofonok már nem érhetnek minket, mert óvatosabbak vagyunk, de gazdasági válságok okozhatnak meglepetéseket. A háborús zavargások viszont nem, mert azon a magyar utazó hamar túllép.” A cég, a kurd probléma idején vette fel a repertoárjába Törökországot, ahol fillérekbe került a tengerparti szállás. “Ekkor jöttem rá, a magyar ember nem félős, szereti a kalandot, s ha olcsó az út, ki nem hagyná a lehetőséget” – mondja Boros.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik