Belföld

Spanyol gyógyszergyárat vett a horvát Pliva

A horvát Pliva gyógyszergyár 9,3 millió euróért megvásárolta a spanyol, madridi székhelyű Edigen gyógyszergyár részvényeit - közölték a horvát cégnél pénteken. A vásárlásban nincsenek benne a spanyol vállalat termelőberendezései - tették hozzá.

Az Edigen a legkeresettebb utángyártott – úgynevezett generikus – gyógyszerek egyik spanyolországi előállítója, és így a Pliva, átadva saját generikus termékeit is, az egyik fő generikus gyártóvá válhat a spanyol piacon – olvasható a horvát cég közleményében.

Az Edigen termékei, köztük a szabadalmaztatottak is, ezentúl a Pliva márkajelét is viselik. Az Edigent 1997-ben alapították, elsősorban az utángyártás spanyolországi fejlesztésére. Jelenleg a 12. a spanyol piacon ilyen termékekből, a tavalyi forgalma 260 millió euró volt – emlékeztetett a Pliva pénteki közleménye.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Magyar modell: bizonygatják, hogy felkészültünk a második hullámra, de a szakadék szélén állunk

Úgy tetszik, stratégiát váltott és mindent egy lapra tesz fel az Orbán-kormány: a fertőzöttek száma már nem fontos, csak a halálesetek elkerülése és az ország működése. Csakhogy sem a tesztelés, sem a kontaktkutatás, sem a járványügy nem működik olajozottan. Ez veszélyes kombináció lehet, és bár a kormány szerint az egészségügy felkészülten várja a betegek érkezését, ezzel ellentétes hírek is érkeznek.

Emberevéssel vádolt cigányokat végeztek ki a Nyúzóvölgyben

Az évszázad Európát is megrázó büntetőügyében több mint 200 vándorcigányt vádoltak 31 gyilkossággal és emberhús fogyasztásával 1782 nyarán Kemencén. Az elrettentésnek szánt durva és megalázó kivégzéseknek az uralkodó közbelépése vetett véget.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.