Belföld

Danone: 3 éven belül magyar üzemre is lakat kerülhet

Újabb kekszgyárát készül bezárni a Danone SA, ezúttal március végén, a Párizs mellett fekvő Ris-Orangis-ban.

A Danone 2001 tavaszán elhatározott szanálási terve keretében zárná be az üzemet, amelynek leállítását eredetileg 2004 júniusára tervezték. A Lu márkájú kekeszet gyártó üzem 330 alkalmazottat foglalkoztat.

A 2001-es szanálási terv a cég összesen hat európai üzemének bezárását irányozta elő. Franciországban a Ris-Oragis-i és egy Calais-i üzem érintett. Három év alatt a Danone 1780 álláshelyet készül leépíteni, ebből 570-et Franciaországban. A terv olasz, magyar és holland üzembezárásokat is kilátásba helyezett.

2001-ben nagy visszhangot váltott ki Magyarországon, amikor március végén a Danone bejelentette: tervezi Győri Kekszgyárának bezárását, és a termelést Székesfehérvárra helyezi át. A 650 dolgozó munkahelyének felszámolásával együtt járó intézkedés tiltakozási hullámot váltott ki. Áprilisban a francia cég és a magyar kormány képviselői megállapodtak, hogy nem zárják be a kekszgyárat és működni fog a székesfehérvári kekszüzem is. A végleges döntés októberben született meg, eszerint a gyár megmenekült a bezárástól, viszont jelentős átszervezést hajtottak végre, és 300 munkahely megszűnt.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.