Belföld

IoD: kétélű fegyver az iraki háború

Az amerikai gazdaságnak még használna is egy rövid, intenzív és sikeresen megvívott háború Irak ellen, az elhúzódó konfliktusnak azonban katasztrofális hatása lenne a világ legnagyobb gazdaságára - áll egy brit gazdasági agytröszt új elemzésében.

A londoni Institute of Directors (IoD) gazdaságelemző ház vázlatosan már a hétvégén ismertetett, részleteiben hétfőn bemutatott jelentése szerint egy hosszú öbölháború hordónként 80 dollárra hajtaná fel az olaj árát, 30 százalékos árfolyamesést okozna az amerikai tőzsdéken és a gazdaság teljesítményének 2 százalékos visszaeséséhez vezetne idén.

Az 55 ezer brit vállalatvezetőt képviselő IoD szakértői azonban ezt a forgatókönyvet tartják a legkevésbé valószínűnek. A jelentés szerint a gyorsan – hatvan napnál hamarabb – befejezett hadműveletek után a határidős nyersolaj ára harmadával zuhanna, 20 dollár közelébe, az amerikai GDP pedig 2,9 százalékkal növekedne 2003-ban.


Rövid háború – jó háború

Az IoD szerint gazdasági értelemben “egy rövid háború még jobb is lenne, mint ha nem lenne háború, vagy nem változnék meg a rendszer (Irakban), mert megszűnne a bizonytalanság” a világgazdaságban.

A jelentés szerzője, Graeme Leach főközgazdász hétfői nyilatkozatában igyekezett hangsúlyozni, hogy nem a háborút propagálja, de “a szigorúan gazdasági szempontból levont következtetés az, hogy rövid háború esetén nagyobb lenne az amerikai gazdaság növekedési üteme, mint háború nélkül”. Ennek oka az, hogy az olajárak gyorsabban csökkennének, és Bush elnök könnyebben el tudná adni a Kongresszusban legutóbbi adócsökkentési csomagját – mondta Leach a BBC rádiónak. Leach szerint az alacsonyabb olajárak újabb jegybanki kamatcsökkentést is lehetővé tennének az Egyesült Államokban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik