Közeledtek az álláspontok a Volán-dolgozók bérfelzárkóztatásáról folytatott pénteki szakértői tárgyaláson - közölte Szabó Enikő, a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) kommunikációs tanácsadója. A szakértői tárgyaláson a munkaadói, a munkavállalói és a tulajdonosi oldal képviselői tárgyalták meg a Volán-társaságok három évre szóló modernizációs programját, és ennek részeként a keresetemelés kérdéseit. Szabó Enikő elmondta: egyetértettek abban, hogy a keresetfejlesztés lépcsőzetesen történjen, és a három éves modernizációs programba épüljön be a bérfejlesztés ütemezése. Közeledtek az álláspontok a 2003. évben megvalósuló bérfejlesztés első üteméről is. A szakszervezet tájékoztatása szerint a megállapodás mielőbbi megkötése érdekében további szakértői egyeztetésekre van szükség, a tárgyalások a jövő héten folytatódnak.
Ajánlott videó
- 11:58 Közel-keleti sajtó: a Hezbollah gyanúja késztette Izraelt a személyhívók felrobbantására
- 11:57 Eke Angéla egy időre befejezi színházi munkáit: Fogok dolgozni, de vállalva minden anyagi és szakmai kockázatot, máshova helyezem magam
- 11:52 Magyar Péter: Magyarországon fordítva folyik a védekezés
- 11:45 220 millióra büntették Elon Musk űrcégét
- 11:38 Brazil Államkincstár: kamu a magyar cég több ezer milliárdos kötvénye
- 11:31 Forma-1: újítani akart a Red Bull, de nehéz szívvel lemond róla
- 11:26 Erdélyi színház tarolt a Színikritikusok díján
- 11:26 Letöltendőt kértek a közel egymilliárdos hűtlen kezelés vádlottjaira
- 11:15 GVH-elnök: Hiba volt az uniós bíróság elé vinni a Spar-ügyet
- 11:12 Gyászol Olaszország, meghalt Salvatore Schillaci, az 1990-es vb hőse
- 11:11 Vészhelyzet miatt visszafordult a British Airways Budapestre tartó repülőjárata
- 11:07 „Én is erőszakoló vagyok, mint a többiek a teremben” – vallomást tett a feleségét éveken át bedrogozó és megerőszakoló Dominique Pélicot
- 11:05 Megkéselte a fiát egy férfi a lagzi után, mert nem tudott rágyújtani
- 11:00 Szeretnénk sokáig élni, de a „miből élünk meg majd idősen" kérdése eléggé nyomaszt minket
- 10:59 Sean „Diddy” Combs óvadék ellenében sem kerülhet szabadlábra
- 06:28 Lejárt a határidő, de nem fizetett a kormány, ezért 80 milliárd forintnyi bírságot hajthat be az EU
- 03:59 „Legalább 30-40 évet kellett volna kapnia” – értetlenül állnak a beteges és undorító sakkmester csekély eltiltása előtt
- 09:55 Szlovákiában már 983 centi a Duna vízszintje, az elmúlt 24 órában országszerte esett
- 08:31 Belépett az árhullám az országba, jön a legnehezebb rész – árvízinfót tartott Orbán Viktor
- 07:03 Orbán, Pintér és Karácsony egymás mellett a Veszélyhelyzet-kezelési Központban
- 06:35 Árvíz: megjelent Orbán Viktor rendelete a védekezésről
- 10:27 Állami erdőcskét vehetett Lázár János a kastélya közelében, agrárminiszteri engedéllyel
- 11:11 Vészhelyzet miatt visszafordult a British Airways Budapestre tartó repülőjárata
- 06:30 Bemászott egy medve barlangjába, és videóra is vette a kis híján végzetes találkozást egy szerb influenszer
- 09:30 Bajban a Tupperware, csődeljárást kezdeményeztek
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!