Belföld

Elfogták Simon Lászlót

A Ferihegyi repülőtéren elfogták Simon Lászlót, Torgyán József volt földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter egykori főtanácsadóját.

Simon önként érkezett Magyarországra – jelentette be az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken. Garamvölgyi László elmondta: az agrár büntetőügyekkel kapcsolatban nemzetközi elfogatóparancs hatálya alatt álló Simon Lászlót csütörtök este Budapesten, a Ferihegyi repülőtéren vették őrizetbe.

– Simon László alaposan gyanúsítható azzal, hogy a GMS 96. Kft. ügyvezető igazgatójaként kötelességének megszegésével 1999-2000. években a társaság sérelmére többrendbeli hűtlen kezelés bűntettét követte el, amellyel összesen 150 millió forint vagyoni hátrányt okozott – mondta a szóvivő. Garamvölgyi László hozzátette: Simon Lászlóval szemben az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság folytatja a nyomozást.

Az ORFK szóvivője korábban elmondta: bár az izraeli rendőrségtől nem kaptak hivatalos értesítést arról, hogy Simon László Izraelben tartózkodik, lapértesülések szerint ezt valószínűsíteni lehetett, így kérték Simon László kiadatását. Simon László azután hagyta el az országot, hogy a bíróság 2001. nyarán letartóztatta több agrárcég vezetőjét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik