Belföld

Csökkent az EU-pártiak aránya

Fél évvel ezelőtt még az emberek 62 százaléka gondolta alapvetően előnyösnek az Európai Unióhoz való csatlakozást, most 45 százalékuk. Eközben az inkább hátrányokra számítók aránya 20 százalékról 39-re nőtt - olvasható a Népszabadság összeállításában.

A csatlakozás lakosság által feltételezett mérlege – bár egyre kisebb mértékben – továbbra is a pozitív várakozások felé billen, és az integráció melletti közvélekedést jelzi az is, hogy az emberek 56 százaléka csatlakozáspárti. Az ellenzők aránya 22 százalék, a bizonytalanoké ugyanennyi. A legrosszabb társadalmi pozícióban lévő rétegek eddigi kedvezőtlen történelmi és gazdasági tapasztalataik alapján magukat vesztesnek minősítik, és azt a jövőre is előre vetítik. A magas társadalmi státusúaknál, a diplomásoknál viszont egyértelműen politikai törésvonalat láthatunk: a baloldaliak EU-pártiak, a jobboldaliak mindinkább EU-ellenesek – derül ki a Szonda Ipsos január első felében, valamint a korábbi hónapokban végzett EU-csatlakozással kapcsolatos közvélemény-kutatásaiból.

Magyarország hamarosan az Európai Unió tagja lesz. A lakosság úgy érzi, hogy kevéssé vagyunk felkészültek az integrációra – egy ötfokú válaszskála (amely a nagyon felkészülttől az egyáltalán nem felkészültig terjed) értékeit átlagolva 2,6-et kapunk. A múlt év nyarán még 2,9-es felkészültségi mutató adódott a válaszokból, ami őszre 2,8-re, azóta 2,6-re csökkent. Iskolai nyelven szólva: fél év alatt az emberek által hazánk EU-felkészültségére kiosztott érdemjegy “hármas alá”-ról “kétharmad”-ra módosult. Az adatok visszajelzik az elmúlt hónapokban a média szereplői által folyamatosan ismételt kijelentéseket, melyek szerint nem, vagy nem eléggé felkészült a magyar társadalom a csatlakozásra.

Múlt év nyarán a magyar társadalom alapvetően reménykedve tekintett az Európai Unióhoz való csatlakozás elé. Abszolút többségük, 62 százalékuk úgy vélekedett, hogy az előnyöket és a hátrányokat egybevetve az ország számára az integráció inkább kedvező változásokkal jár. A kedvezőtlen következményeket valószínűsítők aránya 20 százalék, a kérdésben bizonytalanoké 18 százalékos volt. Azóta folyamatosan, de különösképpen az utolsó két hónapban negatív irányba módosultak az arányok: szeptemberben 54-26 százalék, novemberben 51-31 százalék, most januárban pedig 45-39 százalék volt az előnyökre, illetve hátrányokra számítók aránya.

Az elmúlt fél évben bekövetkezett véleményváltozásokat inkább a politikai kötődések befolyásolták, abban valamivel kisebb szerepe volt a társadalmi hovatartozásnak. A szavazótáborok véleménye nagyon eltérően alakult. Múlt nyáron az MSZP és a Fidesz tábora lényegében ugyanúgy vonta meg a mérleget: 67, illetve 64 százalék inkább pozitív hatásokat, míg 19-19 százalék negatívakat várt. A szocialisták körében azóta 10 százalékkal lettek kevesebben az előnyökre számítók, míg a fiatal demokraták között 22 százalékkal. Az inkább hátrányokat feltételezők aránya az MSZP-táborban 11 százalékkal, a Fideszében 28 százalékkal emelkedett. Ennek következtében az MSZP-sek körében még mindig a remények (57-30 százalék), míg a fideszeseknél most már az aggodalmak a hangsúlyosabbak (42-47 százalék).
[Népszabadság]

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.