Belföld

Kodak: profit és leépítés

Az Eastman Kodak Co., a fényképezéshez használt filmek vezető gyártója, negyedéves gyorsjelentésében a végrehajtott költségcsökkentő intézkedéseknek köszönhetően profitról számolt be, ugyanakkor a vártnál gyengébb kilátásokat vázolt fel, és azt is bejelentette, hogy megválik munkavállalóinak mintegy 3 százalékától.

A társaság közölte, hogy 2300-2900 munkavállalójának
tervezett elbocsátása az év során 75-100 millió dollárba kerül majd. Az új leépítések elsősorban a cég egyesült államokbeli és nyugat-európai érdekeltségeit érintik. A Kodaknak világszerte
összesen mintegy 70 ezer alkalmazottja van. Az utazások elhalasztása érzékenyen érintette a Kodak mérlegét, hiszen szabadságuk idején a emberek szívesen és sokat fényképeznek. A társaság a globális feszültség és a gazdasági nehézségek közepette azt tervezi, hogy további költségcsökkentéssel, a hatékonyság további növelésével próbál javítani helyzetén.

A rochesteri székhelyű Kodak eredménye 113 dollár,
részvényenként 39 cent volt a negyedik negyedévben; a cég a tavalyi év ugyanezen időszakában 206 millió dolláros, részvényenként 71 centes veszteséget szenvedett el – igaz, ezt a beszámolót terhelte az átalakítás hatalmas, 262 millió dolláros terhe. A korábbi elbocsátások áthúzódó költsége és az egyszeri kiadások nélkül a Kodak egy részvényre jutó profitja 65 cent. A Wall Street elemzői a Thomson First Call előzetes összesítése szerint 68 centes profitot vártak, a becslések 63 cent és 78 cent között szóródtak. A Kodak a negyedik negyedévben 3,44 milliárd dollár bevételre tett szert; az előző évben ez az érték 3,36 milliárd dollár volt.

A negyedévi eredményhez nagyban hozzájárult a fényképészeti ágazat jó teljesítménye: itt a profit annak ellenére nőtt a tavalyi 60 millió dollárról 174 millió dollárra, hogy az árbevétel gyakorlatilag változatlan maradt. A Kodak második legjelentősebb ágazatának számító egészségügyi képalkotással foglakozó terület eladásai 9 százalékkal, eredménye 66 millió dollárról 117 millió dollárra nőttek. Az idei év első félévében – a különleges tételeket figyelmen kívül hagyva – a tavalyival csaknem megegyező, 13 centes profitot vár a Kodak: ez az érték messze elmarad az elemzők által eddig várt 28 centes részvényenkénti eredménnyel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik