Belföld

Szabálytalanságok a Munkáspárt és a KDNP gazdálkodásában

Több szabálytalanságot is megállapított az Állami Számvevőszék a Munkáspárt és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) 2000-2001. évi gazdálkodásával kapcsolatosan - derül ki az ÁSZ internetes oldalán olvasható jelentésekből.

Az ÁSZ egyebek között megállapítja: a Munkáspárt által közzétett beszámolók “egyik évben sem a valóságnak megfelelően és nem teljes körűen tartalmazták a bevételeket és kiadásokat”.

A 2000. évi beszámoló mintegy 4 millió 946 ezer, a 2001. évi 6 millió 731 ezer forinttal kevesebb bevételt tartalmazott a ténylegesnél. Emellett az állami támogatás kivételével az egyes bevételi jogcímeken kimutatott összeg sem a tényleges helyzetet mutatja – fogalmaz a jelentés.

A 2000. évi beszámoló kiadási oldala a számvevőszék szerint mintegy 111 millió 455 ezer forinttal nagyobb összeget tartalmazott a ténylegesnél. A párt 1992-ben ingyenesen kapott székházáról az ÁSZ megállapította, hogy értékét – 111 millió 381 ezer forintot – indokolatlanul szerepeltették a 2000. évi beszámolóban. A jelentés kitér arra is, hogy a 2001. évi beszámoló – hibás könyvelés miatt – 340 ezer forintnyi kiadást nem tartalmazott.

A Munkáspárt a könyvvezetésében és az éves beszámolók összeállítása során megsértette a számviteli törvényben előírt alapelvek közül “a teljesség, a valódiság, a bruttó elszámolás és a tartalom elsődlegessége a formával szemben számviteli alapelveket”.

Az ÁSZ-jelentés rámutat: tiltott gazdálkodásból a pártnak 262 ezer forint bevétele származott. Az ÁSZ felszólítja a párt elnökét, hogy a Munkáspárt tulajdonában nem lévő ingatlanok hasznosításából eredő jogtalan gazdálkodó tevékenységét szüntesse meg, illetve a jogtalan gazdálkodásból származó bevételt a felhívás közzétételét követő 15 napon belül utalja át a központi költségvetésbe. A számvevőszéki jelentés javasolja a pénzügyminiszternek, hogy a Munkáspárt költségvetési támogatását 262 ezer forinttal csökkentse.

A KDNP beszámolójával kapcsolatosan a jelentés megállapítja: a párt nem rendelkezett olyan számítási anyaggal, amely a beszámoló egyes soraiban szereplő adatok és a könyvvezetésben rögzítettek között tanúsítja az egyértelmű, hézagmentes és következetes megfelelést, összefüggést. A jelentés szerint a könyvvezetés és beszámoló összeállítása során megsértették a teljesség, a valódiság, a következetesség számviteli alapelveket; a könyvvezetés gyakorlata, megalapozottsága nem volt megfelelő.

Az ÁSZ jelentése beszámol arról, hogy az előlegek elszámolása szabálytalan volt: a vizsgált időszakban elszámolási előleget úgy vettek fel, hogy a korábbi előlegekkel nem számoltak el, valamint az ellenőrzés időpontjáig sem fizették vissza a felvett összeget. A jelentés kitér arra, hogy a KDNP megsértette a párttörvényt, mivel a párt bevételszerző gazdálkodó tevékenysége keretében nem saját tulajdonában lévő ingatlant adott bérbe.

Az ingatlan-bérbeadásból származó 3 millió 867 ezer forint bevétel nem megengedett, jogtalan bevételnek minősül, ezért az összeget be kell fizetni a központi költségvetésbe – olvasható a jelentésben, amely azt is megállapítja: a párttörvény értelmében a párt költségvetési támogatását is csökkenteni kellene ugyanekkora összeggel. Az ÁSZ-vizsgálat tartalmazza: a tavalyi választásokon elért eredménye alapján a KDNP jelenleg nem részesül költségvetési támogatásban, ezért jelenleg a szankció nem alkalmazható.

A jelentés összegzése szerint “a korábbi állami számvevőszéki ellenőrzésben kifogásoltak megszüntetése csak részben történt meg, a szabálytalanságok változatlan gazdálkodási minőségben fennállnak”.

Az ÁSZ felhívja a KDNP elnökét, hogy ismételten készíttesse el és tegye közzé a párt 2000. és 2001. évi gazdálkodásáról szóló beszámolókat, intézkedjen a jogszabályokkal és a belső szabályzatokkal összhangban lévő könyvvezetési gyakorlat megvalósításáról, az utalványozás nélküli kifizetések megszüntetéséről.
[A KDNP gazdálkodásáról szóló jelentés]
[A Munkáspárt gazdálkodásáról szóló jelentés]

Ajánlott videó

Olvasói sztorik