Belföld

Brit cégvezetők az euró ellen

Alaposan megnövekedett az eurót ellenzők száma a brit cégvezetők körében, derült ki a MORI legfrissebb felméréséből. Az Egyesült Királyság 500-as toplistáján szereplő cégek körében végzett kutatás során 164 elnököt és vezérigazgatót kérdeztek meg arról: támogatják-e "a brit részvétel elvét". A megkérdezettek fele elutasító választ adott.

Az “ipar kapitányainak” összegzett véleménye először jelez euróellenes többséget 1997 óta, amikor a közös európai pénznemmel kapcsolatos kérdés először szerepelt a kérdőíveken. Hat évvel ezelőtt még a megkérdezetteknek majdnem 70 százaléka támogatta az euró bevezetését.

Kivárni, hogy miként alakul az új pénz sorsa

A brit kereskedelmi kamara által nemrég végzett hasonló kutatás szerint a vállalatok döntő többsége ellenzi, hogy az eurót a következő két évben bevezessék. Még abban az esetben is ez a vélemény, ha sikerülne teljesíteni azt az öt gazdasági tesztet, amely a gazdaság rátermettségét vizsgálja. A kereskedelmi kamara 1005 tagjának 49 százaléka úgy válaszolt, hogy amennyiben a brit gazdasági feltételek megfelelőek, akkor is inkább várakozó álláspontra kellene helyezkedni, megvárva, hogy miként alakul a közös európai valuta sorsa. Csupán 35 százalék vélekedett úgy, hogy ebben ez utóbbi esetben Nagy Britanniának a lehető leghamarabb csatlakoznia kellene az euróövezethez.

Ha sokan szavaznak, lehet brit euró

A MORI közvélemény-kutató intézet által végzett felmérés – amelyet teljes terjedelmében csütörtökön hoznak nyilvánosságra, – mindezek ellenére várhatóan azt erősíti meg, hogy egy brit euró-referendum kedvező eredményt hozna, ám csakis abban az esetben, ha sikeres lenne a kampány a népszavazás részvételi arányának javítására– írja a Financial Times. Az euró bevezetését ellenzők ugyanis sokkal nagyobb arányban jelzik választási hajlandóságukat, mint azok, akik euróra cserélnék a fontot.

Tony Blair nemrég kizárta az idei referendum lehetőségét, arra hivatkozva, hogy a közvélemény meggyőzéséhez korántsem elegendő az “Országos Átmeneti Terv” által előirányzott négy hónap, legalább 6-12 hónapos intenzív kampányra lenne szükség. A brit miniszterelnök ugyanakkor abban reménykedik, hogy a népszavazásra még a 2005-2006-os általános választásokat megelőzően sikerül sort keríteni.
[euro.hu]

Ajánlott videó

Olvasói sztorik