Belföld

Idén is megpróbálják privatizálni a legnagyobb román kereskedelmi bankot

Tavaly 163 millió dollár tiszta nyereséget ért el a BCR, a legnagyobb román kereskedelmi bank, melynek privatizációját idén ismét megkísérlik.

Nicolae Danila, a Román Kereskedelmi Bank (BCR) igazgatója más mérlegadatot nem ismertetett, csupán annyit mondott, hogy az eredmények a tervezettnek megfelelően alakultak. Az igazgató elmondta, hogy idén a nyereség 10-15 százalékos növekedésére számítanak.


A BCR a legnagyobb román kereskedelmi bank, piaci részesedése 33 százalék. A bank betétállománya tavaly több mint 3 milliárd dollár értékű volt, mintegy 3 millió bankszámlát tartottak nyílván. A nagyságra második román kereskedelmi bank a francia Société Générale tulajdonában lévő Román Fejlesztési Bank, amely 15-16 százalékkal részesedik a piacból.


Az állami tulajdonban lévő BCR privatizációjára tavaly két
pályázatot is kiírtak. Az első pályázatra jelentkezők ajánlatát,
köztük a magyar OTP bankét, elutasították, a megismételt pályázatra már nem akadt jelentkező. Az újabb tervek szerint a bank magánosítását azzal kezdik, hogy a részvények egy részét az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknak (EBRD), illetve a Világbank befektetési részlegének, az International Financial Corporationnek (IFC) ajánlják fel megvételre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik