Belföld

Csökkenthető a Philipstől elbocsátandók száma

Széles körű egyeztetéseket követően van remény arra, hogy kevesebb lesz a Philips szombathelyi gyárából elbocsátottak száma, mint az a keddi bejelentéskor elhangzott – tájékoztatta tegnap a Népszabadságot Ipkovich György, a város polgármestere azután, hogy megbeszéléseket folytatott Kiss Péter foglalkoztatási és munkaügyi miniszterrel, továbbá a Philips helyi igazgatójával, valamint Éder Gézával, a Vas Megyei Munkaügyi Központ igazgatójával.

A lap tudósítójának értesülése szerint a Philips az elbocsátandó dolgozók felét megpróbálja elhelyezni beszállítóinál, az alkalmazottak harmadára pedig más szombathelyi cégeknél és a szűkebb régióban lehet szükség. A létszámleépítésben érintettek többsége betanított munkás. Átmenetileg az 500 fős létszám egyharmadával számolnak munkanélküliként, ez pedig kezelhetőnek tűnik. Kiss Gyula, a munkaügyi központ szakreferense elmondta: arról is egyeztetnek, hogy telepítsenek-e kihelyezett ügyfélszolgálati irodát a gyárba, mivel ez megkönnyítené a gyors tanácsadást.

Éder Géza elmondta: a sárvári Flextronics fejleszteni kívánja üzemét. Ha ez megtörténik, jelentős létszámbővítésre lehet számítani.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.