Belföld

A harmadik generációs mobilfónia eredményei és eredménytelenségei

Európa-szerte vontatottan halad a harmadik generációs UMTS mobilszolgáltatás kiépítése. Japánban - Kína és az Egyesült Államok után a harmadik legnagyobb mobilpiacon - 2001 októbere óta érhető el ez a szolgáltatás.

A technológiai fejlődésben élen járó Japánban azonban szintén mérsékelt a siker: a távközlési ipar túlságosan is a technológiára, nem pedig a felhasználás sokoldalúságára összpontosított – hangzott el egy tokiói szakmai tanácskozáson.

Japán legnagyobb mobilszolgáltatója, az NTT DoCoMo kétszer is elhalasztotta az UMTS szolgáltatás elindítását, majd azt végül 2001 októberében FOMA – (Freedom of Mobile Multimedia Access) nevű szolgáltatással tette meg. A várt siker eddig elmaradt: 2003 márciusáig az NTT DoCoMo 320 ezer felhasználóval számol, 1,38 millió helyett. Jelenleg 150 ezer UMTS-ügyfele van.

Európában a Mobilkom Austria az első fecske

A konszernnek nem csak a magas befektetési költségekkel kell szembesülnie, hanem a csekély tartalom és a magas árak okozta gondokkal is. Ráadásul a harmadik generációs mobilok nem kompatibilisek a második generációs mobiltelefonokkal, ezért a készülékeket csak második készülékként lehet használni. A mobilok akkumulátorát már rövid idő után ismét tölteni kell. Az európai mobiltelefon-szolgáltatók megpróbálják levonni az UMTS japán kudarcának tanulságait.

Japánban összesen több mint 73 millió mobilhasználó van. A piacvezető NTT DOCoMo-ra 44,9 millió ügyfél jut, közülük 35,6 millióan használják a mobilról elérhető I-mode Internet-szolgáltatást, és 150 ezren a az UMTS Foma szolgáltatást.

Európában az UMTS még nincs a piacon. Európai viszonylatban elsőként 2002 szeptemberében az osztrák Mobilkom Austria elindította az UMTS-teszthálózatot. A Mobilkom hálózata jelenleg 11 várost valamint ipari központokat fed le, lakosságra vetítve 40 százalékos a lefedettség. Eddig 72 millió eurót fektettek be az UMTS-hálózatba. A Mobilkom 2003 áprilisában indítja a kereskedelmi UMTS szolgáltatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik