Mádl Ferenc köztársasági elnök a hét elején ellátta kézjegyével a büntető törvénykönyv módosítását célzó, drogtörvény néven ismert törvénytervezetet, ám az aláírás lebegtetésének üzenete egyértelmű: a köztársasági elnök hosszú távra készül berendezkedni a napi politika színpadán. Amikor decemberben megtagadta a szociális témájú törvénycsomag kihirdetését, és a jogszabálytervezetet visszaküldte megfontolásra az országgyűlésnek, ismét új fejezet kezdődött a köztársasági elnöki intézmény és a politika 13 éves történetében.
Elnöki indok
A kormányfő decemberben arra hivatkozva tagadta meg a szociális törvénycsomag aláírását, hogy azzal sérül a kormány és az egyházak közötti partneri együttműködés. Az köztársasági elnök indoklása szerint a bevezetendő szabályozás hátrányosan érintheti azokat az állampolgárokat, akik a szociális alapellátásokat egyházi intézményben kívánják igénybe venni. A parlament előreláthatólag módosítás nélkül küldi el újra az államfőnek a törvényt, melyet ő másodjára már köteles aláírni és kihirdetni.
A rendszerváltás óta eltelt időszakban tapasztalt különböző típusú elnöki szerepvállalások felvetik a kérdést: szükséges és lehetséges-e, hogy a politikai felett álló legfőbb közjogi méltóság valóban felülemelkedjen a napi csatározásokon és függetlenségével egyensúlyt képezzen a pártpolitikai vitáktól hangos országgyűléssel szemben. A válaszban az érintettek, de még politikai szakértők sem értenek egyet.
A köztársasági elnök jogkörének „megalkotását” hosszas egyeztetés előzte meg a rendszerváltás viharos éveiben, ennek végeredményeként 1990 májusában megszületett a SZDSZ-MDF paktum. A megállapodó felek a parlamentáris demokrácia mellett tették le voksukat egyesek szerint közepesen erős, más elemzők szerint kifejezetten gyenge elnöki hatalom kialakításával, melynek első tulajdonosa Göncz Árpád lett.
A bizalmas légkörben született megegyezés szelleme már ’90 őszére köddé foszlott, ezzel magyarázza Fricz Tamás politológus az első politikai ciklust kísérő aktív elnöki szerepvállalást. Az MTA Politikatudományi Intézetének munkatársa szerint az elnök „kilépett a neki szánt pozícióból, s ezzel konfliktusok tömegét idézte elő, hiszen a kormány és a köztársasági elnök politikai nézeteltérése húzódott meg számos államfői megnyilvánulás mögött.”
Más elemzők szerint a demokrácia első négy évében annak kialakítása és megszilárdítása miatt még szükség volt a köztársasági elnök aktivitására. Csizmadia Ervin politológus a FigyelőNet kérdésére így fogalmazott: „jogköre nincs pontosan kitalálva, a mindenkori elnök maga lakja be a szerepet, a legfőbb közjogi méltóság és az adott időszakban felmerülő igazgatási és politikai problémák száma nem választható el egymástól”.
Csizmadia szerint azonban nem kell elvárni a mindenkori elnöktől, hogy álságos módon a politika felett állónak tüntesse fel magát, hiszen a nyugati demokráciákban is megszokott dolog, hogy ha az elnök nem kormányoldalról érkezik, az ellenzék megpróbálja a legfőbb közjogi méltóságot és különösen a pozícióval járó népszerűséget saját céljaira felhasználni – jóllehet ezt a magyar közvélemény igen nehezen fogadja el.
A némaság kora
Az elnök és a politika című történet második részében Göncz Árpád visszalépett a színfalak mögé, amit az első négy év értékeléseivel analóg módon egyes elemzők a demokratizálódásra irányuló teendők számának csökkenésével magyaráznak, mások az elnök és az MSZP-SZDSZ kormánykoalíció liberális oldalának közös politikai gyökereivel. Az utóbbi álláspontot azzal indokolja Fricz Tamás, hogy a legfőbb közjogi méltósághoz hasonlóan a kormánnyal szemben a demokratikus ellensúly szerepét betöltő Alkotmánybíróság leterheltsége és munkája a ’94-es választásokat követően sem csökkent.
Ez a viszonylagos passzivitás nem változott az újabb kormányváltást követően sem. Göncz Árpád némaságát sokan az elnök mandátumának közeledő lejártával magyarázzák. Mádl Ferenc személyében pedig ismét a kormánnyal azonos politikai elveket valló köztársasági elnököt választott a parlament. Ráadásul Csizmadia szerint nem csupán a miniszterelnök (így a kormány) pártállása, hanem a mindenkori kormányfő személyisége is meghatározó tényező, és Orbán Viktor erőteljes karaktere is a reprezentációs feladatok felé terelgette az államfőt.
Választási kampány?
Újabb fordulatot hozott a kormányzásban a múlt év második fele, amire némi késéssel reagált a kormánytagból államfővé előlépett Mádl Ferenc. Fricz Tamás szerint a jogászprofesszor decemberi színre lépésével kialakulhat egy „polgári értékrenden alapuló” államfői modell, sokan azonban csupán késői ébredést emlegetnek.
A decemberi „startot” már a következő elnökválasztás előkampányaként értékeli Csizmadia Ervin. Szerinte a Fidesz és az MDF választási veresége után kialakult bizonytalanságban a jobboldal számára a legfőbb közjogi méltóság egy biztos pontot jelent.
