Belföld

Két hét múlva kezdődhet a háború

Az Egyesült Államok gőzerővel folytatja a hadigépezet kiépítését Irak térségében, miközben szövetségesei a háború elhalasztását sürgetik, Tony Blair brit miniszterelnök pedig kormánypárti képviselők lázadásától tart.

Az amerikai haditengerészet újabb, fegyvereket és más hadfelszerelést szállító hajója indult a Perzsa-öbölbe. A Pentagon további 62 ezer katona telepítését rendelte a térségbe. Szombaton négy partraszállító hajó kapott vezénylési parancsot, s napokon belül kifutnak a norfolki kikötőből, ahonnan három csapatszállító hajó már pénteken útnak indult. A légierő már bombázókat és harci gépeket vezényelt a térségbe. Eközben az utóbbi húsz év legnagyobb brit haditengerészeti felvonulása zajlik.

„Nem tudják, mit beszélnek azok, akik nem tartják fontos dátumnak január 27-ét. Ez nagyon jelentős nap, a végső szakasz kezdete” – mondta a The Washington Post vasárnapi számának egy név nélkül nyilatkozó kormányzati tisztségviselő. A végső szakasz a lap forrásai szerint aligha húzódhat tovább kora tavasznál, tekintettel arra, hogy a katonai készültség magas fokozata nem tartható fenn sokáig.

Ugyanakkor Tony Blair miniszterelnök és környezete lázadástól tart: száznál több kormánypárti képviselő, az alsóházi frakció negyede szembeszállhat az iraki katonai beavatkozás tervével.

A konzervatív The Sunday Telegraph szerint az aktív tagok ezrével fordítanának hátat a kormánypártnak, amennyiben Nagy-Britannia hadba lép. Az Independent on Sunday által megkérdezett harmincöt vezető munkáspárti tisztviselő közül kettő támogatta az ENSZ-határozat nélküli háborút.

A Német Kereszténydemokrata Unión (CDU) belül is ellenállás formálódik a pártvezetés Irakkal kapcsolatos felfogásával szemben. Több képviselő is óvott attól, hogy elkötelezzék magukat az amerikai irányvonal mellett.

A Forsa cég az RTL megbízásából készített felmérésében azt mutatta ki, hogy a németek 81 százaléka jelen pillanatban nem tartja igazoltnak az Irakra mérendő katonai csapást.
[Népszabadság]

Ajánlott videó

Olvasói sztorik