Az izraeli legfelső bíróság érvénytelenítette azt a korábbi döntést, hogy a parlament két arab tagja nem indulhat az általános választáson. A választási illetékesek azzal az indokkal nyilvánították alkalmatlannak Ahmad Tibi és Azmi Bisara képviselőt, hogy támogatták az Izrael elleni palesztin támadásokat. A több mint egy millió izraeli arab - Izrael lakosságának húsz százaléka - tüntetett a döntés ellen. Knesszetben az 1950-es évek óta vannak arab képviselők is, bár befolyásuk igen korlátozott. Azmi Bisara, arab képiselő a tilalom feloldása ellenére nem lát okot az ünneplésre. "Az izraeli parlamentben nagyon anti-demokratikus a légkör. A Legfelsőbb Bíróság megpróbálta megmenteni a demokratikus, liberális értékeket a parlamentben uralkodó hangulattól. Ám szerintem nagyon fontos, hogy tovább dolgozzunk az izraeli parlament keretein belül, hogy meg tudjuk védeni az egyenrangúságunkat, és fel tudjunk szólalni a megszállott területek izraeli megszállása ellen" - mondta Bisara a BBC-nek.
A képviselő úgy véli: az ügy hatására könnyen meglehet, hogy több arab megy el szavazni, bár az arabok mindig is másodrangú állampolgároknak érezték magukat Izraelben. A legfelsőbb bírósági döntés talán most megakadályozza, hogy még tovább romoljanak a zsidó-arab kapcsolatok.

Ajánlott videó
- 00:00 Érkezik a Marina City negyedik üteme
- 00:00 Ezt a hét magyar várost keresd fel idén
- 23:42 „Versenyezni, átölelni és felemelni egymást, bármi is legyen az eredmény” – véget ért a téli olimpia
- 21:39 Karácsony: A kormány a gonosz hűbérese lett, ukránok vérével vásárol Magyarországnak szegénységet
- 21:33 Fico hétfőn leállíttatja az Ukrajnába szállított áramot
- 21:32 Magyar Hang: A Fidesz nem engedte, hogy honosított sportolók vigyék a magyar zászlót az olimpiai záróünnepségen
- 21:22 Önmagához ment feleségül tíz éve, de mára talált magának másik párt
- 20:51 A nap legfontosabb hírei - 2026.02.22.
- 20:28 A grönlandiak nem értik, miért küld oda Trump kórházhajót, amikor ők ingyen kapják az egészségügyi ellátást
- 19:59 Kiütötték a hokis fogát az olimpiai döntőben, bosszúból belőtte a győztes gólt
- 19:58 Szabó Kimmel Tamás: A támogatásokat megnyirbálhatják, de a színházat nem lehet elpusztítani vagy kivéreztetni
- 19:48 Betiltották a disznóhúst a színházban, míg a Peppa malacot játsszák
- 19:42 Kovács Gergely: Nincs lelkiismeret-furdalásom, mert elindulunk a választáson
- 19:03 Los Angeles visszavonta a videót, hogy az emberek ne ürítsenek a város buszain
- 18:30 Chris Hemsworth és Mark Ruffalo maguk mögött hagyták a Marvel-univerzumot, hogy egymást kergessék a bűnös Los Angelesben
- 16:02 A kiírt időpontnál előbb született meg a babájuk, 200 ezer dolláros számlával hagyták el a kórházat
- 17:01 Takarítógépteszt: Dreame, Dyson, Roborock, Rowenta, Shark – lássuk, melyik mit tud, és kinek ajánlom
- 14:02 Jöhet, ami még nem volt idén: az év első zivatara
- 12:55 Szijjártó az ezerforintos üzemanyagár veszélyéről beszélt
- 18:30 Chris Hemsworth és Mark Ruffalo maguk mögött hagyták a Marvel-univerzumot, hogy egymást kergessék a bűnös Los Angelesben
- 19:59 Kiütötték a hokis fogát az olimpiai döntőben, bosszúból belőtte a győztes gólt
- 10:32 Tarlós István: Magyar Péter azt hiszi, egy történelmi igazságtétel előmozdítója
- 20:28 A grönlandiak nem értik, miért küld oda Trump kórházhajót, amikor ők ingyen kapják az egészségügyi ellátást
- 14:21 Jó fejek akartak lenni társukkal a bobosok, kizárták őket érte az olimpiáról
- 21:39 Karácsony: A kormány a gonosz hűbérese lett, ukránok vérével vásárol Magyarországnak szegénységet
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!