Belföld

Hét új telefon a Motorolától

Január 8-án a Motorola hét új mobiltelefont mutatott be. Az új mobilok között nagyméretű színes kijelzővel és digitális fényképezőgéppel felszerelt modellek is megtalálhatók.

Az amerikai Motorola egy sanghaji rendezvényen bemutatta a 2003-as évre szánt mobiltelefon-újdonságait. A 100-500 dolláros áron az idei év során debütáló készülékektől az eladások fellendülését reméli a gyártó mind a kínai, mind pedig a világpiacon, ahol egyébként 8-10 százalékos éves forgalomnövekedést jósol. A most bemutatott új mobiltelefonok mindegyike a GSM rendszert használja.

Még az idei év első felében kaphatóak lesznek az A388c és C350 modellek. Az előbbi kézikészülék a PDA-funkciókkal felvértezett Accompli-008-as utódja, immáron 65 ezer színű érintőkijelzővel és 7 megabájt memóriával, GPRS és Java-támogatással, és beépített e-mail klienssel. A C350-es típusjelzés egy azonos belsővel rendelkező, ám többféle külsővel kínált mobilsorozatot takar. Ezen készülékek az alsó árszegmensben lesznek elérhetők, ennek ellenére 4096-színű kijelzővel lesznek felszerelve, támogatják a GPRS adatátvitelt, és a MIDI csengőhangokat.

2003 második felében debütál majd a Motorola A835-ös, amely GSM mellett harmadik generációs (UMTS) hálózatokon is működőképes. A telefon 64 ezer színű kijelzővel és beépített digitális kamerával rendelkezik, és Java-alkalmazásokat is lehet letölteni rá. Az E380-as egy kisméretű, színes kijelzős MMS-telefon lesz, amely Java programokat is képes futtatni, hasonlóan a négysávos v600-ashoz, amely azonban szétnyitható kivitelben készül majd, és digitális fényképezőt is tartalmazni fog, kijelzője 64 ezer színű lesz, és támogatni fogja a Bluetooth rövid távú vezeték nélküli adatátvitelt is. Szintén az év második felétől lesz kapható a T720-as modell utódja, a T725-ös, amelynek fő újdonsága az adatátvitel sebességében a GPRS és 3G rendszerek között elhelyezkedő EDGE szabvány támogatása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik