Alig két és fél évvel ezelőtt még világszerte nyilvánvalónak tűnt: a 90-es évek gazdasági libikókája után az új évezred végre meghozza a “megérdemelt” hét bő esztendőt – fogalmaz a Magyar Hírlap. Elemzők, brókerek, politikusok, vállalatvezetők, sőt a “mezei” befektetők egytől egyig meg voltak győződve arról, hogy a világgazdaság s vele együtt az egyes nemzetgazdaságok a folytatódó globalizációt, a pénz- és tőkepiacok “határtalanná” válását, valamint a regulációs korlátok lebontását meglovagolva nem csupán magasabb sebességbe kapcsolnak, de végre rálelnek a kiszámítható, stabil fejlődési pályára.
Az optimistáknak azonban csalódniuk kellett. A világgazdaság a recesszió szélére sodródott (ma mind a három gazdasági nagyhatalom – az Egyesült Államok, az Európai Unió és Japán – növekedési gondokkal küzd), a piacok sok ezer milliárd dollárnyi befektetést semmivé foszlatva szabályosan “bekracholtak” (az 1939–41-es időszak óta nem volt arra példa, hogy a világ egyik legfontosabb tőzsdemutatója, a Standard&Poor’s három egymást követő évben csökkenjen), a vállalatok és a befektetők már-már paranoiásan óvatossá váltak, a kormányzatok pedig ismét a túlszabályozás, a gazdasági intervencionizmus és protekcionizmus irányába fordultak (kiválóan mutatja ezt George Bush amerikai elnök újsütetű gazdaságpolitikája).
Mindennek tükrében persze joggal vetődik fel a kérdés: mégis mi történt? Henrik Müller, a német Manager Magazin közgazdász elemzője szerint a válasz magától értetődő: az elmúlt két és fél évben bizony minden összejött. Az internetes buborék kipukkadása, a technológiai szektor túlfeszített ütemű, ezért értelemszerűen visszaesésbe torkollott expanziója, a világgazdaság ciklikus lassulása, szeptember 11-e és az azt követő világszemléleti változás a nyugati társadalmakban, a könyvviteli botrányok és azok hatása a befektetői lelkületre – csupa olyan impulzus, amelyet önmagában is megérzett volna a világgazdaság.
[Magyar Hírlap]
