Belföld

Medgyessy-levél Geszti-arculattal

Geszti Péter cége tervezi az EU Kommunikációs Közalapítvány arculatát. A BM hivatala 250 millió forintot kap, az előzetes tájékoztató levelek postázásáért és a válaszok feldolgozásáért.

Az idén másfélmilliárd forint közpénzzel gazdálkodó Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány kuratóriuma január 6-án megtartotta negyedik ülését, amelyen döntöttek az európai uniós népszavazást előkészítő, tárgyalásos közbeszerzési eljárás résztvevőiről. A pályázatokat négy tárgyban írták ki: klasszikus reklám- és médiaügynökségi tevékenységre 13, direktmarketingre 7, PR-tevékenységre 8, rendezvényszervezésre 4 társaság jelentkezett.

A grémium határozata alapján a PR-ügynökségi pályázat résztvevői között helyet kapott a Népszabadság Rt., Axelero Internet Rt. és a M and H Communications Kft. konzorcium. Utóbbi cégnek az a Matkó István a vezetője, aki a rendszerváltásig a Magyar Hírlap gazdasági rovatvezetőjeként tevékenykedett.

A kuratórium döntést hozott az alapítvány arculatára kiírt pályázat tárgyában. A megbízást az öt pályázó közül a Geszti Péter által vezetett ARC-Projekt nyerte el, amely a választási küzdelem idején aktívan támogatta az SZDSZ kampányát. A klasszikus reklámtevékenység versenyében részt vehet a MacCann Erikson Kft is, amely nemrég botrányt okozott, mert a Miniszterelnöki Hivatal hozzájárulásával a parlamentben tartotta volna születésnapi ünnepségét.

A kuratórium határozott a minden magyar háztartást elérő levél kiküldéséről is, amelyben a miniszterelnök tájékoztatja a lakosságot a közalapítványról, és kéri a lakosság aktív együttműködését. A levél még ezen a héten nyomdába kerül, és várhatóan a hónap utolsó hetében, február elején jut el a háztartásokba. A 3,8 millió üzenet kiküldésére, és a válaszok feldolgozására 250 millió forintot ad a közalapítvány, de közbeszerzési pályázatot nem hirdettek meg. A munkát a BM Központi Adatbank Nyilvántartó és Választási Hivatala kapta meg.

Palánkai Tibor a közalapítvány kuratóriumának elnöke kijelentette: a grémium nevében csak a levél tartalmáról tud tájékoztatást adni, a jogi kérdésekről nem. Geszti Péter cégének megbízásáról az elnök azt állította, hogy kizárólag szakmai szempontok alapján döntött a testület.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik