Az euró bevezetése körülbelül 0,2 százalékkal fűtötte az inflációt, bevezetése az euróövezet mind a 12 államában az árak bizonyos emelkedésével járt . Első ízben ismerte el a főként a fogyasztók által az év elején nehezményezett eurós inflációt Wim Duisenberg, az Európai Központi Bank, az "euróövezet jegybankjának" elnöke egy csütörtöki interjújában. A bankelnök egy holland üzleti televíziós csatornának nyilatkozott, s nem az EKB által az idén következetesen hangoztatott véleményt ismételte meg, miszerint az euróra való áttérésnek nem
volt árdrágító hatása. "Valamennyire befolyásolta az árakat" - mondta Duisenberg, aki mindazonáltal hozzátette, hogy az áru és szolgáltatások egész körét tekintve az euró bevezetésének jelentéktelen hatása volt az árakra. De valamennyire volt és részben felelőssé tehető azért, hogy az EKB által az eurózónára kitűzött 2 százalékos inflációs cél végül nem teljesült, magasabb lett a drágulás éves üteme.
Duisenberg példaként felhozta: Frankfurtban, ahol az EKB székháza van, az autósok parkoláskor 2002. januárja előtt egy márkát fizettek fél óráért. Januártól az ár egy euró lett, azaz rögvest a duplájára drágult. Vezető német gazdasági szakértők ismét derűlátóbban ítélik meg annak esélyeit, hogy jövőre erősödik a gazdasági konjunktúra Németországban. Ugyanankor vélekedésük szerint a keleti tartományoknak továbbra sem sikerül felzárkózniuk az ország nyugati feléhez.

Ajánlott videó
- 03:33 „Sokszor az előre megbeszélt szituációkat sem oldjuk meg megfelelően” – megint kikapott a Mosonmagyaróvár
- 23:16 „Tudom, hogy jó a bal lábam. Miért ne lőnék?” – kérdezte a Bundesliga-játékos, miután bombagólt lőtt
- 21:53 Beállt a magyar támadó, három perc múlva győztes gólt szerzett
- 21:34 Lannert Judit szerint az előző kormány kérdőívében is szerepelt a kérdés, ami alapján a „genderszemlélet” terjesztésével vádolja Rétvári Bence
- 21:08 Már korábban is elköszönhetett volna, de így is bálványként lép le: Cristiano Ronaldo leveszi a portugál mezt
- 21:07 „Én nem leszek olyan, mint anyám” – miért kezdünk el mégis úgy viselkedni, mint a szüleink?
- 20:56 Trump lecserélte kabinetfőnökét a választási vereség után
- 20:38 A nap legfontosabb hírei – 2026. november 6.
- 20:27 Zidane olyat húzott a kerethirdetésnél, amire 1973 óta nem volt példa a francia fociban
- 20:07 Százmilliók a Fradinak, milliárdok kommunikációra a HungaroControlnál
- 19:45 Felgyülemlett feszültség – Hamiltonék leültek átbeszélni a ferraris belharcot
- 19:43 Donald Trump nemzeti emlékhellyé nyilvánította az Ovális Irodát
- 19:36 Kirúgták az Operaház főigazgató-helyettesét
- 19:24 Karácsony: Óriási fejlesztési dömping indul Budapesten
- 19:04 Az űrből is tisztán látszik a Balatonba ömlő sötét színű víztömeg
- 21:07 „Én nem leszek olyan, mint anyám” – miért kezdünk el mégis úgy viselkedni, mint a szüleink?
- 15:09 „A bérlakásokban migránsok, az Airbnb-ben turisták, mi meg sehol” – válságcunami söpörheti el a baloldali spanyol kormányt
- 18:55 Az Alkotmánybírósághoz fordul az OTP több másik bankkal együtt a kamatstop miatt
- 13:55 Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre
- 18:01 Ügynökakták: nem nevezhető informatikai hibának, ami történt
- 16:28 Rugalmasabbá tennék az óvoda és az iskola közti váltást Lannert Juditék
- 19:24 Karácsony: Óriási fejlesztési dömping indul Budapesten
- 15:27 A Tisza nem vesz részt a nemzetbiztonsági bizottság ülésén, Magyar Péter bohóckodásnak tartja
- 11:46 Közzétették az egészségügyi szakdolgozói bérrendezés részleteit
- 18:33 Közel 400 millió eurónyi EBB-forrás érkezik Magyarországra
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!