Pénzügyi források híján fennáll annak a veszélye, hogy az orosz űrhajósok a jövőben alárendelt szerepet játszanak majd a Nemzetközi Űrállomás (ISS) építésében - jelentette ki szerdán Moszkvában Jurij Koptyev, az orosz űrhivatal vezetője . Sajnálattal állapította meg: amerikai kollégáikat még az iselkeserítette, hogy az űrkutatásra szánt költségvetésüket évi 15 milliárd dollárra csökkentették, míg az orosz űripar egy esztendőben kénytelen beérni 309 millió dollárral. Az Interfax moszkvai hírügynökség jelentése szerint Koptyev megemlítette, hogy India 530 millió dollárt költ évente űrkutatásra, holott csak egy hordozót
bocsát fel ugyanennyi idő alatt, míg Oroszország 21 indítást hajt végre. Az orosz pénzügyi nehézségek hátrányosan hatnak a Nemzetközi Űrállomás építésére. Emiatt már nem egyszer késésbe került a program. Az eredeti ütemtervnél két évvel később - 2000 nyarán - indította el például az orosz partner azt a lakómodult, amely kulcsfontosságú eleme az ISS-nek.
bocsát fel ugyanennyi idő alatt, míg Oroszország 21 indítást hajt végre. Az orosz pénzügyi nehézségek hátrányosan hatnak a Nemzetközi Űrállomás építésére. Emiatt már nem egyszer késésbe került a program. Az eredeti ütemtervnél két évvel később - 2000 nyarán - indította el például az orosz partner azt a lakómodult, amely kulcsfontosságú eleme az ISS-nek.
Ajánlott videó
- 21:12 A nap legfontosabb hírei – 2026. 02. 23.
- 21:04 „Húsz–harmincezer ember, aki bármikor kész felrobbantani magát a bosszúért” – Jászberényi Sándor riportja Észak-Szíriából
- 21:02 Nick Reiner ártatlannak vallotta magát szülei meggyilkolásában
- 20:45 Szoboszlai Dominik a kislányáról: Semmiféleképpen ne focizzon, de szeretném, hogy teniszezzen
- 20:45 Boldog István hamis AI fotót tett közzé a Tisza aláírás-gyűjtéséről, de rajta felejtette a vízjelet
- 20:37 30-40 eldobott műlábat találtak vadászok egy bokor alatt
- 20:21 Lily Collins fogja Audrey Hepburnt játszani egy új filmben
- 20:21 Nem hosszabbít a Bundesliga-csapattal a magyar kézikapus, műtét miatt játszani sem tud egy darabig
- 20:14 Közel 900 milliót vesz ki Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata egy csekély olvasottságú bulvárlapból
- 19:37 Trump kiszámíthatatlan kavarásai miatt Brüsszelben befagyasztották az amerikai kereskedelmi megállapodást
- 19:27 Epstein-iratok: letartóztatták Nagy-Britannia volt washingtoni nagykövetét
- 19:01 Rob Reinerék meggyilkolása: a fiuk ártatlannak vallotta magát a bíróság előtt
- 19:01 Vajda: „A Tiszára szavazok, de én is győzhetek” – Hiller: „Én vagyok a kormányváltás garanciája”
- 19:00 Fejszével a kezében belopózott a nőhöz, hogy randira hívja
- 18:58 Egri Viktor: Vinícius a futball Martin Luther Kingje
- 11:12 Változik a benzin és a gázolaj ára
- 12:14 Megkéseltek két embert a MOL Campuson lévő étteremben, egyikük életveszélyesen megsérült
- 09:21 18 év fegyházat kapott a férfi, aki kilógatta, majd kilökte a kétgyermekes párját a tizedikről
- 17:24 Tóth Gabi Tóth Andiról: Sajnálom őt. Kár érte
- 09:27 Barátság kőolajvezeték: kulcsfontosságú szivattyúállomást ért támadás
- 14:50 Vilmos herceg és Katalin hercegné visszatértek a BAFTA vörös szőnyegére: stílusosabban, mint valaha
- 05:56 Megmutatjuk, hol dől el a választás
- 09:32 Molnár Áron üzent a tilosban parkolásáért kapott bírságát sokalló Sebestyén Balázsnak
- 11:06 Mik ezek a furcsa, peteszerű képződmények a tojáson?
- 12:54 Orbán Viktor a parlamenti ellenzéknek: Önök mindannyian az ukránok oldalára álltak, nagyon helyes, hogy eltűnnek innen
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
