Belföld

A harmadik negyedévben 3,4 százalékkal bővült a GDP

A bruttó hazai termék (GDP) 2002 harmadik negyedévében 3,4 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal kedden az előzetes adatok alapján. Az idén az első háromnegyedévben a GDP 3,2 százalékkal nőtt a tavaly első kilenc havi szinthez képest. Az elemzők a harmadik negyedévre 3,33-3,4 százalék körüli növekedést vártak. A GDP 2002 második negyedévében 3,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Tavaly a harmadik negyedévben az éves gazdasági növekedés 3,7 százalék volt. A KSH közlése szerint a bruttó hozzáadott érték volumene a szolgáltató ágazatokban továbbra is nőtt, a mezőgazdaságban kis mértékben csökkent, az iparban pedig enyhén emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. A részletesebb és pontosított GDP-adatokat a statisztikai hivatal december 20-án közli.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik