Az ügyészség visszaadatja a MERT 2000 Rt.-nek az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága által lefoglalt könyvelési anyag jelentékeny részét – értesült a Magyar Hírlap. Azokat a sztornószámlákat is vissza kell adnia a rendőrségnek, amelyek vélelmezésük szerint a MERT-nél a pénzkivétel segédeszközei voltak.
A nyomozók az intézkedést azért tartják aggályosnak, mert könyvszakértőt csak a teljes körű könyvelés és az ehhez tartozó úgynevezett alapbizonylatok megléte esetén tudnak megbízni az ügy vizsgálatával.
Márpedig könyvszakértői vizsgálat hiányában az évek múlva esetlegesen bíróság elé kerülő ügyben nem lesz elegendő bizonyíték az a néhány számla, amelyet a Millenniumi Országjáróval kapcsolatban megtarthattak. A MERT 2000 ügyében egy több mint 800 milliós túlszámlázás a tárgya a büntetőeljárásnak.
Mint azt lapunkban korábban megírtuk, Tüske Szabolcsot, a MERT 2000 Rt. vezérigazgatóját különösen jelentős kárt okozó csalással gyanúsítják. A Millenniumi Országjáró című országimázs központos kiadvány nyomdai munkái kapcsán a Happy End Kft.-nek állított ki 896 millió forinttal nagyobb számlát két év alatt, mint amennyiért a munkát valójában elvégző cég teljesített. Tüske tíz napig volt előzetes letartóztatásban, majd ma egy hete lakhelyelhagyási tilalommal szabadlábra helyezték - írja a Magyar Hírlap.

Ajánlott videó
- 12:33 Anyja szerint nem miatta lett Kossuth-díjas Lackfi János
- 12:30 Nem folytatja a Pokoli rokonokat az RTL, új napi sorozat indul helyette
- 12:28 21 Kutatóközpont: a Fidesz és a Tisza fej-fej mellett két inkább a kormánypártnak fekvő körzetben
- 12:24 Az Allee lett az Év Bevásárlóközpontja – ünneplés és kuponnapok márciusban
- 12:08 Már az Európai Bíróság előtt az ügy, amit egy magyar cég indított a Google ellen a Gemini mesterséges intelligencia miatt
- 11:53 Kocsis Máté: Mekkora barom vagy te, Peti!
- 11:22 Agglomeráció: eddig tart az új lélektani határ távolságban
- 11:03 Ki nyer majd? Tisza-győzelem után is lehet Fidesz-többség? – a 24.hu-n elérhető a 21 Kutatóközpont mandátumkalkulátora
- 10:54 Két nappal a választás előtt Rendszerbontó Nagykoncertet tartanak Puzsérék, Azahriah is fellép
- 10:52 „Amikor valaki így beszél bántalmazott gyerekekről, az megérdemli, hogy kapjon” – betalálta Nagy Ferót a népszerű személyi edző
- 10:51 Ez lehet a Xiaomi eddigi legkülönlegesebb telefonja
- 10:43 Orosz biztonsági vezető: Egy orosz régió sincs biztonságban az ukrán drónprogram fejlődése miatt
- 10:27 Gáspár Bea: Evelin nagyon rosszul viseli a netes támadásokat
- 10:09 Egy épület tetejéről zuhant le a mindössze 21 éves honvédtisztjelölt
- 10:02 30 millió forint pénzbüntetésre ítélték Simon Gábort, az MSZP volt elnökhelyettesét
- 07:38 Amerikai bíró: Azonnal újra kell indítani az Amerika Hangja működését
- 05:55 Valami nagyon nem stimmel a Jobbik ajánlásaival, több jelöltnél erős a csalásgyanú
- 10:52 „Amikor valaki így beszél bántalmazott gyerekekről, az megérdemli, hogy kapjon” – betalálta Nagy Ferót a népszerű személyi edző
- 09:10 Schilling Árpád: Gratulálok minden Kossuth-díjasnak, akik csöndesen, megbújva vagy lelkesen, röfögve vettek részt a NER kiépítésében
- 08:16 Katalin hercegné két hároméves kislányt is boldoggá tett, miközben az Ír Gárdával ünnepelt
- 08:22 Meghalt Dávid Sándor, a magyar sportújságírás meghatározó alakja
- 11:03 Ki nyer majd? Tisza-győzelem után is lehet Fidesz-többség? – a 24.hu-n elérhető a 21 Kutatóközpont mandátumkalkulátora
- 10:02 30 millió forint pénzbüntetésre ítélték Simon Gábort, az MSZP volt elnökhelyettesét
- 10:27 Gáspár Bea: Evelin nagyon rosszul viseli a netes támadásokat
- 09:03 Már azért is felpofozta a kisgyermekeit egy apa, ha azok rászóltak, hogy ne bántsa az anyjukat, vagy nem öblítették le vízzel a hátát fürdéskor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!