Tovább folytatódik az Egyesült Államokban a Microsoft ellen évekkel ezelőtt indított trösztellenes eljárás, miután a tavaly novemberben tető alá hozott megegyezést elutasító kilenc állam egyike pénteken bejelentette, folytatja a harcot a szigorúbb szankciók bevezetése érdekében.
Massachusetts állam ügyésze a múlt hét végén közölte, hogy megfellebbezik Colleen Kollar-Kotelly bírónő november elején meghozott döntését. Amint arról beszámoltunk, az ügyben eljáró szövetségi bírónő gyakorlatilag érdemi változtatás nélkül hagyta jóvá a Microsoft és az amerikai igazságügyi minisztérium által szövegezett megállapodás-tervezetet, és elutasította a szigorúbb büntetést követkelő kilenc állam beadványát.
Hét állam a múlt héten jelezte, hogy elfogadják a döntést, és a megállapodásban lefektetett elvek betartatását tekintik fő feladatuknak, míg Nyugat-Virginia egyelőre kivár. Massachusetts azonban úgy véli, hogy az elfogadott megállapodás számos kibúvót hagy a Microsoft számára. Amint azt Tom Reilly államügyész közölte, a megegyezés nem garantálja, hogy a redmondi szoftvervállalat változtatni fog piaci viselkedésén. "Úgy gondoljuk, hogy egy jogorvoslatnak egy üzenete lehet csupán: a törvény megsértése nem kifizetődő. A Microsoftnak is be kell tartania a szabályokat, ahogy mindenki másnak is" - tette hozzá. Az állam a columbiai fellebbviteli bírósághoz nyújtotta be felülvizsgálati kérelmét.
Az egyesült államokbeli pertől függetlenül az Európai Bizottság is hivatalos vizsgálatot folytat a Microsoft ellen. E vizsgálat tárgya, hogy megszegte-e a vállalat az EU versenyügyi törvényeit a szerver operációs rendszerek piacán tanúsított magatartásával. Az Európai Bizottság az év végére ígérte ideiglenes állásfoglalását az ügyben.

Ajánlott videó
- 05:30 Mi Juni Cortez teljes neve? – a nagy Kémkölykök-kvíz
- 05:14 Oscar-díj 2026: az Egyik csata a másik után tarolt, Sean Penn immár három Oscart olvaszthat be
- 00:00 5 ok, amiért a trappista jó választás
- 00:00 Korunk legújabb ingatlanvásárlási tényezője: az idő
- 23:25 Oscar-díj 2026: az Egyik csata a másik után az este legnagyobb győztese
- 21:28 Vádat emeltek a Karcagon élő német nő ellen, aki megfojtotta a saját gyermekét
- 20:43 A nap legfontosabb hírei – 2026. március 15.
- 20:17 Egy légitársaság örökre kitilthatja járatairól azokat, akik nem hajlandók fejhallgatót használni
- 19:25 Háború és béke: megnéztük, és lerövidítettük Orbán Viktor és Magyar Péter beszédét
- 19:25 Nemcsak új terminál, de számos más fejlesztés is vár a budapesti reptérre
- 19:21 Óriási kokárda, lovaskocsik és rengeteg zászló – képgaléria a Tisza Nemzeti Menetéről
- 19:18 Zárug Péter Farkas: Orbán elvégezte a kötelezőt, de Magyar volt a meggyőzőbb
- 19:08 Kicsit hűvösebb idő lesz jövő héten, elkél majd az esernyő is
- 19:03 Magyar Péter: 28 napunk van, úgy küzdjetek, hogy nincs második esély
- 18:54 „Sikítva hívnák vissza Orbán Viktort!” – a Békemenet résztvevői a Fidesz esetleges vereségéről
- 18:54 „Sikítva hívnák vissza Orbán Viktort!” – a Békemenet résztvevői a Fidesz esetleges vereségéről
- 23:25 Oscar-díj 2026: az Egyik csata a másik után az este legnagyobb győztese
- 19:03 Magyar Péter: 28 napunk van, úgy küzdjetek, hogy nincs második esély
- 19:25 Háború és béke: megnéztük, és lerövidítettük Orbán Viktor és Magyar Péter beszédét
- 16:56 Valakinek telitalálatot hozott a hatoslottón a nemzeti ünnep
- 14:22 Politico: Generációs törésvonal dönthet a magyar választáson
- 20:17 Egy légitársaság örökre kitilthatja járatairól azokat, akik nem hajlandók fejhallgatót használni
- 19:25 Nemcsak új terminál, de számos más fejlesztés is vár a budapesti reptérre
- 15:17 Meghalt Lőte Attila
- 15:56 Így tarthatjuk távol a szomszéd macskát a kerttől
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!