Újhelyi István, az MSZP médiapolitikusa vizsgálatot kezdeményez és az Országos Rádió és Televízió Testülethez fordult (ORTT), mivel úgy véli, hogy a médiatörvény gyakorlati alkalmazásakor a testület által bevezetett piktogram kivívta a szakma és a lakosság rosszallását - írja a Népszabadság. A szocialista politikus az MTI-nek elmondta: arra kéri a médiahatóságot, finomítsa szabályozását és változtasson a piktogramok megjelenésnek formáján úgy, hogy azok ne rontsák a műsorok élvezhetőségét. Hozzátette: az európai uniós direktíva lehetővé teszi, hogy változtassanak a képernyő sarkában megjelenő, az adott műsor korhatárát mutató jelzésen. – Úgy látom, hogy az ORTT számára nem presztízsveszteség, ha beismeri, hogy hibázott és képes változtatni – mondta Újhelyi István, aki szerint a gyermekek televíziózási szokásait praktikusabb módon is lehet befolyásolni.
Az Index Törzsasztalának egyik fórumozója panasszal élt az ORTT-nél, mert – mint beadványában fogalmaz – a tv2 délután 1 órakor, korhatárjelzés nélkül sugározta az Egri csillagok című történelmi filmet. A bejelentő a médiahatóság állásfoglalására utalva kijelenti: a film nemhogy 18 éven felülieknek való, hanem egyenesen az V. kategóriába, tehát a „televíziós közzétételre nem alkalmas" műsorok közé tartozik, az erőszakos jelenetek miatt. A médiahatóság panaszbizottsága december 3-án tárgyalja az ügyet.
Az ORTT októberi állásfoglalása szerint a televíziós és rádiós műsorokat öt kategóriába kell sorolni, és ezt a képernyő bal alsó sarkában elhelyezett sárga piktogrammal, illetve a műsor előtti figyelmeztetéssel kell jelezni. A médiahatóság az V-ös, azaz a televíziós sugárzásra alkalmatlan műsorszámok közé sorolja azokat, amelyek „alkalmasak a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének súlyosan kedvezőtlen befolyásolására, különösen azáltal, hogy pornográfiát vagy szélsőséges, illetve indokolatlan erőszakot tartalmaznak".
A neten fellelhető az a tiltakozó, aláírásgyűjtő ív is, amelyet eddig több mint 3300-an láttak el virtuális kézjegyükkel. A petíció aláírói szerint a sárga karikás módszer „rendkívüli mértékben csökkenti a műsorok élvezhetőségét, megcsonkítja az eredeti alkotást". Követelik az ORTT döntésének visszavonását, és a korhatáros műsorok más módszerrel – idősávok alkalmazásával, műsorok előtt vagy a reklámszünetkeben történő figyelmeztetéssel – történő megkülönböztetését.

Ajánlott videó
- 06:00 97. születésnapján, a Stayin’ Alive-ra táncolva halt meg egy kaliforniai férfi
- 06:00 Jó vagy a háborús filmekben, ha 8-ból legalább 6-ot felismersz ebben a képes kvízben – 2. rész
- 03:33 „Sokszor az előre megbeszélt szituációkat sem oldjuk meg megfelelően” – megint kikapott a Mosonmagyaróvár
- 23:16 „Tudom, hogy jó a bal lábam. Miért ne lőnék?” – kérdezte a Bundesliga-játékos, miután bombagólt lőtt
- 21:53 Beállt a magyar támadó, három perc múlva győztes gólt szerzett
- 21:34 Lannert Judit szerint az előző kormány kérdőívében is szerepelt a kérdés, ami alapján a „genderszemlélet” terjesztésével vádolja Rétvári Bence
- 21:08 Már korábban is elköszönhetett volna, de így is bálványként lép le: Cristiano Ronaldo leveszi a portugál mezt
- 21:07 „Én nem leszek olyan, mint anyám” – miért kezdünk el mégis úgy viselkedni, mint a szüleink?
- 20:56 Trump lecserélte kabinetfőnökét a választási vereség után
- 20:38 A nap legfontosabb hírei – 2026. november 6.
- 20:27 Zidane olyat húzott a kerethirdetésnél, amire 1973 óta nem volt példa a francia fociban
- 20:07 Százmilliók a Fradinak, milliárdok kommunikációra a HungaroControlnál
- 19:45 Felgyülemlett feszültség – Hamiltonék leültek átbeszélni a ferraris belharcot
- 19:43 Donald Trump nemzeti emlékhellyé nyilvánította az Ovális Irodát
- 05:00 Az aszály kevésbé ismert következménye fenyegeti folyóink élővilágát
- 13:47 B. Tóth László a beszervezéséről: Gondoltam, aláírom, úgysem tudok soha semmit
- 14:27 A JÉGER okozta az aszályt? Az MTA pontot tett a vita végére
- 15:09 „A bérlakásokban migránsok, az Airbnb-ben turisták, mi meg sehol” – válságcunami söpörheti el a baloldali spanyol kormányt
- 19:24 Karácsony: Óriási fejlesztési dömping indul Budapesten
- 18:01 Ügynökakták: nem nevezhető informatikai hibának, ami történt
- 18:33 Közel 400 millió eurónyi EBB-forrás érkezik Magyarországra
- 16:28 Rugalmasabbá tennék az óvoda és az iskola közti váltást Lannert Juditék
- 15:27 A Tisza nem vesz részt a nemzetbiztonsági bizottság ülésén, Magyar Péter bohóckodásnak tartja
- 13:55 Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre
- 21:53 Beállt a magyar támadó, három perc múlva győztes gólt szerzett
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!