A hét végén a csőd szélén álló United Airlines (UAL) amerikai légitársaság légi kiszolgáló személyzetének nagy többsége - összesen mintegy 15 ezer dolgozó - beleegyezett bérének csökkentésébe. A mérséklés öt éven át összesen körülbelül évi 410 millió dollár megtakarítását tenné lehetővé. Az UAL számára - felszámolását elkerülendő - egy 1,8 milliárd dolláros gyorssegély szövetségi garanciája szükséges, amit azzal remél megszerezni, hogy 5,2 milliárd dolláros megtakarítási tervet vázol az elkövetkezendő öt és fél esztendőre. Ennek jelentős és fontos részét képezi a bércsökkentésről szóló megállapodás. A pilóták és légikisérők bércsökkenése a jelentések szerint 18 százalékos. Nem jött létre azonban még megegyezés a műszaki dolgozókkal, akik a tervet - még csütörtökön, miként akkor még a légi kiszolgálók is - elvetették. Az Egyesült Államok kettes számú légitársaságánál 37 ezren dolgoznak műszakiként, földi kiszolgálóként. Esetükben a fizetések csökkentésével az United Airlines 700 millió dollárt tudna megspórolni.
[More on BBC News]
[More on BBC News]
Ajánlott videó
- 03:33 „Sokszor az előre megbeszélt szituációkat sem oldjuk meg megfelelően” – megint kikapott a Mosonmagyaróvár
- 23:16 „Tudom, hogy jó a bal lábam. Miért ne lőnék?” – kérdezte a Bundesliga-játékos, miután bombagólt lőtt
- 21:53 Beállt a magyar támadó, három perc múlva győztes gólt szerzett
- 21:34 Lannert Judit szerint az előző kormány kérdőívében is szerepelt a kérdés, ami alapján a „genderszemlélet” terjesztésével vádolja Rétvári Bence
- 21:08 Már korábban is elköszönhetett volna, de így is bálványként lép le: Cristiano Ronaldo leveszi a portugál mezt
- 21:07 „Én nem leszek olyan, mint anyám” – miért kezdünk el mégis úgy viselkedni, mint a szüleink?
- 20:56 Trump lecserélte kabinetfőnökét a választási vereség után
- 20:38 A nap legfontosabb hírei – 2026. november 6.
- 20:27 Zidane olyat húzott a kerethirdetésnél, amire 1973 óta nem volt példa a francia fociban
- 20:07 Százmilliók a Fradinak, milliárdok kommunikációra a HungaroControlnál
- 19:45 Felgyülemlett feszültség – Hamiltonék leültek átbeszélni a ferraris belharcot
- 19:43 Donald Trump nemzeti emlékhellyé nyilvánította az Ovális Irodát
- 19:36 Kirúgták az Operaház főigazgató-helyettesét
- 19:24 Karácsony: Óriási fejlesztési dömping indul Budapesten
- 05:00 Az aszály kevésbé ismert következménye fenyegeti folyóink élővilágát
- 13:47 B. Tóth László a beszervezéséről: Gondoltam, aláírom, úgysem tudok soha semmit
- 14:27 A JÉGER okozta az aszályt? Az MTA pontot tett a vita végére
- 15:09 „A bérlakásokban migránsok, az Airbnb-ben turisták, mi meg sehol” – válságcunami söpörheti el a baloldali spanyol kormányt
- 19:24 Karácsony: Óriási fejlesztési dömping indul Budapesten
- 18:01 Ügynökakták: nem nevezhető informatikai hibának, ami történt
- 18:33 Közel 400 millió eurónyi EBB-forrás érkezik Magyarországra
- 16:28 Rugalmasabbá tennék az óvoda és az iskola közti váltást Lannert Juditék
- 15:27 A Tisza nem vesz részt a nemzetbiztonsági bizottság ülésén, Magyar Péter bohóckodásnak tartja
- 13:55 Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre
- 21:53 Beállt a magyar támadó, három perc múlva győztes gólt szerzett
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
