Belföld

Végső roham az uniós pénzekért

Kisebb pszichológiai háború folyik a csatlakozási tárgyalások végső szakaszában – mondta a Magyar Hírlapnak a magyar főtárgyaló. Juhász Endre a vita további élesedésére is számít , de szerinte ez csak arra való, hogy megpróbálják rávenni a jelölteket: fogadják el az uniós ajánlatokat, és adják fel vagy mérsékeljék követeléseiket. A sarkos fogalmazás mindkét oldalra jellemző. Az EU soros elnöki tisztét betöltő dán miniszterelnök tegnap már azzal fenyegetődzött, hogy aki most elszalasztja a lehetőséget, annak meg kell várnia a románok és bolgárok legkorábban 2007-ben esedékes felvételét. A lengyelek is bekeményítettek. Diplomáciai források szerint szerdán olyan hangnemben tárgyaltak a brüsszeli diplomatákkal, hogy azok elhagyták a termet. A lengyel kormányfő pedig az ijesztgetésekre fittyet hányva közölte: az sem lenne tragédia, ha hazája nem kerülne be a bővítés első körébe. Az idegek harcának nevezte a következő két hetet Kovács László külügyminiszter is. Magyarország azonban elszánta magát, hogy a lehető legjobb feltételeket kiharcolva, lezárja a csatlakozási tárgyalásokat a december 12–13-ai koppenhágai csúcson.
[Magyar Hírlap]

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik