A Fővárosi Főügyészség megtagadta a nyomozást az alcsútdobozi székhelyű Szekér Csárda-Fogadó Kft.-nek nyújtott 428 millió forintos hitel, valamint az M1–M15-ös autópálya informatikai kábelei ügyében. A vádhatóság mindkét határozatában úgy ítélte meg, hogy nem történt bűncselekmény. A döntések ellen panasszal lehet élni.
Az alcsútdobozi Szekér Csárda-Fogadó Kft. az előző kormány idején 428 millió forint hitelt kapott a Magyar Fejlesztési Banktól az M1-es autópálya melletti szálloda építésének befejezésére, a megkezdett építkezés finanszírozására felvett tagi kölcsönök visszafizetésére és a berendezésekre. Az ügyben egy magánszemély tett feljelentést hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanúja miatt, mondván az internetről szerzett értesülései szerint az MFB úgy nyújtott hitelt Várhegyi Gábornak, a Szekér Csárda-Fogadó Kft. tulajdonosának, hogy a vállalkozás 2000. évi mérlege veszteséget mutatott, a cég nem tudott önerőt felmutatni, és ingatlanfedezetként pedig éppen az MFB tulajdona szerepelt.
[Népszabadság]

Ajánlott videó
- 15:55 Blikk: előkerült Pesty László
- 15:54 Már Magyarországon is elérhető a chikungunya-vírus elleni védőoltás
- 15:49 Meglepően vulgáris vallomást tett egy interjúban Ethan Hawke
- 15:34 Kamionok ütköztek az M0-áson
- 15:29 2028-ra bedönthetik a gazdaságot az MI-ügynökök
- 15:10 Szathmáry Eörs: Valahol utat vesztettünk, zsákutcába került Magyarország
- 15:06 Válasz Online: gyanúsított lett Sebestyén Júlia műkorcsolyaedző
- 14:53 Molnár Áron a gyerekkoráról: Román menekültnek hívtak, rendszeresen gúnyolódtak rajtam
- 14:34 Megvágták az alapkamatot Varga Mihályék
- 14:28 Bloomberg: Trump fél éven belül lezárná az ukrajnai háborút
- 14:23 Most már biztos: Rövidesen folytatódik az X-akták
- 14:22 Nagyobb eséllyel lehet rákos az, aki atomerőmű közelében él
- 14:21 Az OKFŐ úgy döntött, független vizsgálóbizottságot állít fel a budapesti felnőtt pszichiátriai ellátás helyzetének áttekintésére
- 14:12 Tischler Petra kutyája diétázik: garnélán, pisztrángon és fürjtojáson él
- 14:05 Vizet fakaszt a kiszáradó erdőkben egy nógrádi vadász
- 10:32 Meghalt Robert Carradine színész
- 13:42 A tanárok is kapnak extrapénzt a választások előtt
- 13:12 Lada a jégen, panelházak romokban, hadifoglyok a platón: négy éve ostromolja Ukrajnát Oroszország
- 11:45 Hátat fordítottak a NER-cégeknek a Budapesti Értéktőzsde befektetői
- 10:00 Török Gábor az aláírásgyűjtés tapasztalatairól
- 09:31 Korkedvezményes nyugdíj: követeléssel fordultak Pintér Sándorhoz a rendőrök, a mentősök és a tűzoltók
- 12:24 Átírnák a bértáblát az egészségügyben, Pintér Sándorék előtt a javaslat
- 10:00 Új autómárka lesz elérhető Magyarországon
- 11:15 Drágább lesz a tankolás szerdától
- 07:47 „Mindketten tettünk azért, hogy idáig eljussunk” – 20 év után szakítottak a Nyerő Páros egykori szereplői
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!