"Az Egyesült Államoknak nincs más választása és meg kell támadnia Irakot, ugyanis minden halogatás csak ronthat a helyzeten" – nyilatkozta szerda este Simon Peresz volt izraeli külügyminiszter a Reuters hírügynökségnek. A Nobel-békedíjas Peresz hazugnak nevezte Szaddám Husszein iraki elnököt, aki tagadja, hogy vegyi és biológiai fegyverek kifejlesztésén dolgozik. Az eddigi külügyminiszter hónapok óta a legélesebb Irak-ellenes nyilatkozatot tette izraeli részről, annak ellenére, hogy Ariel Saron kormányfő korábban óvta minisztereit az olyan kijelentésektől, amelyek megnehezíthetik Washington számára az arab világ támogatásának megszerzését Irak elleni hadműveletéhez. A nemzeti egységkormányból most távozott Peresz súlyos tévedésnek nevezte Benjamin Netanjahu kinevezését utódjaként az ügyvezető kormány külügyminiszterévé. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a korábban kormányfői tisztet is betöltő Netanjahu ellenzi a palesztin állam megteremtését és az újabb zsidó települések építésének leállítását. "E két dolog teljesülése nélkül nem lehet esélye a békének". Az Egyesült Államok szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé terjesztette azt az átdolgozott határozattervezetet, amely „utolsó lehetőséget” ad Bagdadnak arra, hogy együttműködjön a világszervezet fegyverzetellenőreivel, ugyanakkor nyitva hagyja egy Irak elleni amerikai katonai akció lehetőségét. ENSZ-nagykövete, John Negroponte közlése szerint Washington azt szeretné, ha a BT már pénteken szavazna a tervezetről. Hírügynökségi jelentések szerint az elmúlt nyolc hét tárgyalásai nyomán a tervezetbe bekerült számos, más BT-tagok által javasolt változtatás, az Egyesült Államok ugyanakkor nem tett lényeges engedményt az eredeti változathoz képest, amióta októberben ejtette azt a követelését, hogy a határozat adjon nyílt felhatalmazást a katonai erő alkalmazására. A diplomaták szerint a kellően kétértelműre sikerült új tervezet francia követelésre a fegyverzetellenőrök iraki munkáját figyelemmel követő konzultációs szereppel ruházná fel a Biztonsági Tanácsot. Nem tesz eleget azonban annak a francia-orosz követelésnek, hogy a testület szükség esetén külön határozatban adjon felhatalmazást az erő alkalmazására, és meghagyja az Egyesült Államoknak azt a lehetőséget, hogy katonai akciót indítson, ha a fegyverzetellenőrök munkájuk akadályoztatásáról számolnának be.
[Népszabadság]
[Népszabadság]
Ajánlott videó
- 06:31 „Ízléstelennek tartom, hogy kézből odaadják a százezreket” – Verebes István a Kincsvadászokat és a Cápák közöttet kritizálta
- 06:02 Két éve avatták fel Nádudvaron a még mindig nem működő mentőállomást
- 05:58 A nyugdíjasoknál simán vezet a Fidesz, a 30 alattiak között majdnem ötször annyian támogatják a Tiszát
- 05:45 Kvíz az űrből – mennyit tudsz a Naprendszerről
- 05:30 Nem mindegy, hogy egy étel fagyasztott vagy gyorsfagyasztott – ez a különbség
- 05:30 Képben vagy a 90-es, 2000-es évek magyar rapszövegeivel? Teszteld a kvízünkkel!
- 03:33 Időn túli hetessel egyenlített a Fradi, bajnokként ünnepelte csapatát az ETO-tábor
- 21:45 Valaki nyert 73 millió forintot a Skandináv lottón
- 21:19 Izland már 2028-ban csatlakozhat az EU-hoz
- 20:59 Szikora Melinda: Volt olyan edzőm, aki számolta a bekapott gólokat, és a negyedik után lehozott
- 20:48 „A szabályszegés nem diszkriminatív alapon történt” – bocsánatot kért a SPAR Orsós János édesanyjától, akiről nem hitték el, hogy van pénz a kártyáján
- 20:48 A nap legfontosabb hírei – 2026. március 18.
- 19:39 Orbán Viktor Dunaújvárosban: „Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység”
- 19:12 „A kis ribanc lány megerőszakolta a mi szeretett miniszterelnökünket” – bizarr, kitalált történettel állt elő a színpadon a Tisza kalocsai képviselőjelöltje, ami után Magyar Péter megdorgálta
- 19:04 Emlékek róla: itt az újabb Hoover-adaptáció, ami rózsaszínre festi a legsötétebb traumákat
- 17:50 Reuters: Magyarországra látogat JD Vance amerikai alelnök
- 19:00 Leszállították a siket nőt a repülőről, mert „nem hallgatott” a légiutas-kísérőre
- 20:59 Szikora Melinda: Volt olyan edzőm, aki számolta a bekapott gólokat, és a negyedik után lehozott
- 15:37 A CÖF nyílt levélben kérdezi a NATO-t, mit kívánnak tenni, ha Ukrajna megtámadná Magyarországot
- 15:14 „Jó gyerek, mert bement a ringbe, és bunyózott” – Nagy Ervin esélyei Dunaújvárosban
- 16:42 Lezárult a határon túli magyarok regisztrációja, Romániából érkezhet a legtöbb szavazat a választásra
- 13:46 Hat évet kértek a húszéves nőre, aki egy hétéves kisfiú, egy 55 éves nő és a Csokonai Nemzeti Színház dolgozójának a halálát okozta
- 16:47 „Lesz, aki ellentmondásosnak tartja, de Val is ezt akarta volna” – mesterséges intelligenciával támasztják fel Val Kilmert utolsó szerepére
- 17:36 „Annak én sem látom értelmét, hogy a kispártok esélytelen embereivel vitázzak” – nem lesz jelölti vita Zuglóban
- 18:06 Wang Mester: A magyarok jobban tudják, hogyan lehet boldogan élni
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
