A több Európa nem jelent kevesebb Amerikát - jelentette ki szerdán este New Yorkban Medgyessy Péter miniszterelnök, Magyarország leendő európai uniós tagságára utalva. Ötnapos tengerentúli látogatásának kezdetén, megérkezése után a kormányfő röviden nyilatkozott a sajtónak . Hangsúlyozta, hogy Európa és Amerika nem helyettesíti, hanem kiegészíti egymást Magyarország számára, a több Európa nem jelent kevesebb Amerikát.
A magyar haderőreform elmaradását szóvá tevő szövetségesi bírálatokkal kapcsolatban Medgyessy Péter elmondta, hogy nem akar a múlttal foglalkozni, felemlegetni, hogy mi miért nem teljesült, hanem előre tekint. Szeretné elérni, hogy az új kormány visszaszerezze az adott szó hitelét, hogy az országnak a szövetségesekkel olyan kapcsolata legyen, amely szavahihetőséget tükröz. Magyarország érdekét is szolgálja, ha megbízható és kiszámítható partnernek tekintik. A haderőreformra szükség van, hogy az országnak felkészült hadserege legyen, és a ráfordítások jól hasznosuljanak. Ha egy zsák alja nincs jól befoltozva, ott kifolyik a pénz - mondta a kormányfő. Hangsúlyozta, hogy Magyarország a közép-európai térségben stabilizáló szerepet tölt be, és a jövőben is ezt kívánja tenni.
Magyarország a XX. században két világháborúban is a vesztesek oldalán állt, a XXI. század lehetőséget ad arra, hogy a nyertesek között legyen - mondta a kormányfő. Kijelentette, hogy nagy várakozással tekint a találkozók elé. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok gazdasági partnerként is nagyon fontos Magyarország számára. Az amerikai befektetők a legjelentősebb befektetők az országban, nem közömbös tehát, hogy Magyarország tud-e olyan légkört teremteni, olyan kapcsolatokat kiépíteni, amelyek további új munkahelyek létesítését segítik. A kormány különösen olyan befektetésekre szeretne ösztönözni, amelyek magas hozzáadott értéket, jelentős szellemi tőkét tartalmazó termékeket állítanak elő.
Medgyessy Péter és felesége tiszteletére szerdán este New Yorkban vacsorát adott Israel Singer, a Zsidó Világkongresszus elnöke. A miniszterelnök csütörtökön délelőtt találkozik Michael Bloomberggel, New York polgármesterével, azt követően pedig a világszervezet székházában Kofi Annan ENSZ-főtitkárral, majd amerikai üzletemberekkel ebédel, köztük Maurice Greenberggel, az American International Group (AIG) vezetőjével és a pénzügyi-üzleti élet más személyiségeivel. A kormányfőt üzletemberek delegációja is elkísérte, köztük Széles Gábor, Erős János (MFB) és Hegedűs A. Péter (ABB). Medgyessy Péter csütörtökön késő délután érkezik Washingtonba, ahol a szállása a Fehér Házzal szemben álló, legfelsőbb szintű állami látogatásra érkező vendégeknek fenntartott Blair House-ban lesz.
Juhász Ferenc honvédelmi miniszter szerdán New Yorkban az Amerika Hangjának és az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy a NATO-felajánlások teljesítésének elmaradásával ellenzéki politikusként is tisztában volt, de az a mód és az a forma, ahogy figyelmeztették erre miniszterként, mégis meglepte. A kormányváltással új időszámítás kezdődött ezen a területen. A vállalások teljesítése elsődleges szempont. A haderő átalakítása, a terrorizmus elleni küzdelemre való felkészítés mindenütt komoly feladat. Magyarország ennek megfelelően alakítja át a haderőt, és teszi meg felajánlását Prágában - mondta a miniszter, hozzátéve: az amerikai partnereknek elmondják, mit fognak Prágában felajánlani.
Irakról szólva megerősítette a kormány álláspontját: Magyarország reméli, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása alapján békésen rendezhető az ügy, de ha nem lesz felhatalmazás, akkor is meg kell akadályozni, hogy Bagdad biológiai és vegyi fegyverekkel bárkit is fenyegessen. Magyarország ebben erejéhez mérten szolidaritást és együttműködést ígér. A rakétavédelmi elképzelésekkel kapcsolatban elmondta: ha a NATO együttműködéssel kialakítja közös rakétavédelmi rendszerét, akkor abban Magyarország szerepet vállal. Magyarország ebből éppen úgy kivenné a részét, mint ahogy ki akarja venni a terrorizmus elleni küzdelemből is.

Ajánlott videó
- 05:59 A legjobban kereső miniszterek fizetését is lekörözik az álláshalmozó államtitkárok, amihez egy széles joghézagot kell átugraniuk
- 05:35 30 éve elkövetett adminisztrációs hiba miatt kell kettévágnia a házát egy nyugdíjas párnak
- 05:30 Túlélő kvíz: te is bedőltél a filmeknek?
- 04:10 Így végezték ki az utolsó templomos nagymestert
- 03:40 Megőrültek a magyarországi madarak, hogy autókra támadnak?
- 03:33 Szöllősi György: Már nem létezne magyar futball, ha minden úgy ment volna tovább, ahogy 2010 előtt történt
- 21:36 Szabálytalanul kezelte a veszélyes anyagokat a debreceni akkugyár a hivatalos vizsgálat szerint
- 21:34 Lefóliázza a debreceni CATL a dolgozók telefonját a „kiemelkedő értékű szellemi tulajdon és speciális műszaki megoldásaik védelme” miatt
- 21:01 „De én attól még magyar vagyok, bazmeg!” – külföldön élő fiatalokkal beszélgettünk a hazaköltözésük esélyeiről
- 20:32 Elment az áram Kubában
- 20:31 Minden ötödik magyar diák funkcionális analfabéta egy friss felmérés szerint
- 20:21 Borbás Marcsi az anyagi helyzetéről: Az alsó középréteghez tartozom
- 20:12 Magyarország azt kéri az EU-tól, hogy törölje el az orosz és fehérorosz műtrágyákra kivetett vámokat
- 20:11 A 76 éves Vera Wang megint úgy nézett ki az Oscar-afterpartin, hogy harminc évet letagadhatott
- 20:04 „Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
- 18:32 „Az M4-en a női WC-ben kamerákat szerelgetett fel egy csávó” – apa és lánya buktatta le a kukkolót
- 14:39 Jeff Goldblum felesége nem szégyenlősködött az Oscar-afterpartin: mindenki az ő szettjét figyelte
- 16:23 Szijjártó Péter: Nyíltan megfenyegette Magyarországot a német külügyminiszter
- 20:21 Borbás Marcsi az anyagi helyzetéről: Az alsó középréteghez tartozom
- 15:24 Dúró Dóra lemondott mentelmi jogáról, kihallgatta a rendőrség
- 16:46 Az áldozatok szerint legalább kilencen támadtak rájuk a Pócs János által szervezett G.w.M.-buli után, eddig négy főt gyanúsítottak meg
- 15:39 Tarol a Magyar Péter-dokumentumfilm: a hétvége legnézettebbje lett a mozikban
- 20:31 Minden ötödik magyar diák funkcionális analfabéta egy friss felmérés szerint
- 18:39 Meghalt Siklós Csaba József volt miniszter
- 16:15 Megszüntette az eljárást az ügyészség a nőverő Győrffy Balázs ellen
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!