Magyar, román, osztrák és angol Greenpeace aktivisták zárták le saját testükkel a sajóbábonyi Észak-magyarországi Vegyiművek (ÉMV) bejáratát csütörtök reggel. Az akció kezdetén megjelentek a rendőrök is a helyszínen, a környezetvédő aktivisták tárgyalásokat kezdtek az üzem vezetőjével. Kalovits Judit, a Greenpeace magyarországi irodájának szóvivője elmondta: mintegy húsz aktivistájukkal azt akarják elérni, hogy az ÉMV azonnal szüntesse meg az Európai Unió országaiban betiltott az emberre mérgező anyagok és klórtartalmú vegyszerek gyártását. A Greenpeace szóvivője úgy nyilatkozott, hogy vizsgálataik szerint a New York-i székhelyű TRI csoporthoz tartozó ÉMV-ből mérgező anyagok kerülnek a Bábony patakba. Zakar Ferenc, az ÉMV humánpolitikai igazgatója elmondta, hogy cégüknél nem gyártanak az európai országokban és az Amerikai Egyesült Államokban tiltott vegyi anyagokat. Szavai szerint ez már csak azért is lehetetlen, mert termékeik 98 százalékát az USA-ban és Európában értékesítik. Szeretnék elérni, hogy a környezetvédők mielőbb hagyják el az üzem területét. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy egyelőre három rendőrautó vonult ki az üzemhez, de beavatkozniuk nem kellett, az akció ugyanis nem közterületen, hanem az üzem területén folyik, ahova bejutottak a Greenpeace aktivistái. A szóvivő fogalmazása szerint békés tüntetés zajlik az üzem területén.
Ajánlott videó
- 22:55 BL: szégyenszemre kettős vereséggel esett ki az Inter a norvég riválissal szemben
- 22:14 Az akkufeldolgozó ellen tiltakoztak a pilisjászfalui testületi ülésen, a polgármester rendőrt hívott, egy képviselő lemondott
- 21:58 „Teljesen összetörtem” – szívműtéten esett át a verseny közben rosszul lett sportoló
- 21:25 Kontroll: Tíz évre eltiltották Pajor András zuglói plébánost a papi feladatok gyakorlásától
- 21:15 A horvát miniszterelnök szerint nincs veszélyben az energiabiztonság Magyarországon
- 20:41 A tepertős pogácsával, a magyar csodakancával és az Ultival immár százra nőtt a hungarikumok száma
- 20:41 Taylor Swift sminkmentes felvételeken mutatta meg az arcát
- 20:40 Saját magára fogadott, aranyat csempészett, közben mellesleg mindenkit elvert pingpongban – ő a Marty Supreme valós főhőse
- 20:04 A nap legfontosabb hírei – 2026. 02. 24.
- 19:56 Visszakapcsolták az áramot Iványi Gáborék gyülekezetében
- 19:13 „Mire észrevettem, már a járdán jött felém” – Gyarmati Gábort kis híján elütötte egy sofőr nélküli autó
- 19:07 Az Epstein-akták elhozták a Sötétség Hercegének bukását is
- 19:07 Az EU három nappal a magyar választások után mutatja be az orosz olajimport teljes tilalmáról szóló javaslatát
- 18:37 Renner Erika: Bene Krisztián megint kérte, hogy engedjék ki feltételesen, azt állítja, minden nap imádkozik értem
- 18:27 Mit csinál Magyarország Brüsszelben, és mi lesz ennek a következménye?
- 19:56 Visszakapcsolták az áramot Iványi Gáborék gyülekezetében
- 12:24 Átírnák a bértáblát az egészségügyben, Pintér Sándorék előtt a javaslat
- 19:07 Az EU három nappal a magyar választások után mutatja be az orosz olajimport teljes tilalmáról szóló javaslatát
- 21:25 Kontroll: Tíz évre eltiltották Pajor András zuglói plébánost a papi feladatok gyakorlásától
- 14:05 Vizet fakaszt a kiszáradó erdőkben egy nógrádi vadász
- 14:04 Orosz szervezet indított lejárató kampányt Iványi Gábor ellen
- 18:37 Renner Erika: Bene Krisztián megint kérte, hogy engedjék ki feltételesen, azt állítja, minden nap imádkozik értem
- 16:15 Meccs közben, a kispadon kapott infarktust a Veszprém korábbi olimpiai bajnok kézilabdázója
- 18:06 A bíróság felszólította a főispánt, hogy Tüttő Katát jelölje főpolgármester-helyettesnek
- 14:53 Molnár Áron a gyerekkoráról: Román menekültnek hívtak, rendszeresen gúnyolódtak rajtam
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
