Befejezte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) átvilágítását a Proware Kft. A jelentés szerint az előző ciklusban a hivatal túl sok szakértőt, tanácsadót, ügyvédet foglalkoztatott, akik érdemi teljesítés nélkül is munkadíjhoz jutottak. Az OEP három év alatt mintegy 800 millió forintot költött szakértők, ügyvédek díjazására. Az átvilágítók kifogásolják, hogy sok szerződésen az ellenjegyzések külső ügyvédi irodáktól származnak, miközben az OEP hasonló feladatokra nagyszámú jogászt foglalkoztat. Megjegyzik: az informatikával kapcsolatos szerződésekből általában nem derül ki a feladat. Így aggályos az ár és az elvégzett munka értékének értelmezése. A vizsgálat alapján a Proware szakemberei feltételezik, hogy az OEP egyik alkalmazottja a versenytárgyalásokon és az elbírálás alatt egyszerre képviselte a tender győztesét és a hivatalt.
[Népszabadság] Ajánlott videó
- 18:17 Európa Liga: Ferencváros – Ludogorec (élő)
- 18:11 „Jelezték felém, hogy nem olyan jó, amit csinálok” – Lovász László elmondta, hogy érezte magát Bochkor Gábor műsorvezetőtársaként
- 18:11 Török Gábor: A Fidesz politikai elitje egy vereséget talán el tudna viselni, egy kétharmadot nem
- 18:02 Két nap alatt két családon belüli erőszak miatt intézkedtek a rendőrök Pápán
- 17:50 Élesedik a konfliktus: a Mol felszólította a horvátokat, hogy engedjék át az orosz olajat
- 17:02 Tarjányi Péter: Ez a műveleti szarkavarás az oroszokra jellemző
- 16:58 Beteget jelentett a gödi polgármester a testületi ülés előtt
- 16:57 Csapatnyi pedofíliával gyanúsított férfit fogtak el Szerbiában
- 16:46 Asztalitenisz: nyilvános helyen maszturbált, örökre eltiltották
- 16:18 Hétvégére kicsit megérkezik a tavasz, 17 fok is lehet
- 16:04 Szijjártó: Bekérették a magyar nagykövetség ügyvivőjét az ukrán külügyminisztériumba
- 16:01 Eredeti felállásban, hologramtechnikával ad koncertet az Illés zenekar
- 15:58 Közel ötmilliárd forint értékben kaptak ingyeningatlanokat az egyházak a választás előtti évben
- 15:53 Bánhidi és Máthé újra bekerült a kézilabda-válogatott keretébe
- 15:20 Számoltunk, kinek hány forint jóváírást jelenthet a januári nagy hideg miatti rezsikompenzáció
- 09:39 A gödi akkugyár szállítmányozója Magyar Péternek: Az ellenőrzések előtt elszállították a rendkívül veszélyes, rákkeltő anyagokat
- 08:40 Felfedte magát a NASA űrben megbetegedett asztronautája
- 07:34 A Btk. 338. §-t idézte Orbán Viktornak a Vidéki prókátor
- 07:05 Halle Berry elmondta, mi az, amit többé nem hajlandó megtenni szex közben
- 07:14 Zelenszkij: Nem lehet gyorsan megjavítani a Barátság kőolajvezetéket
- 14:56 „Lesz egy hely, ahol szörnyű szégyen lesz Rogán Antalnak lenni” – bemutatták a Leborotvált országot
- 10:15 Kormányinfó: Az ukránok támadják a Barátság kőolajvezetéket
- 13:42 Hámori Gabriella elvált Juhász Pétertől
- 14:58 Lovas Rozi: A Fidesz azt mondja, vagy minket választasz, vagy meggyilkolják a szeretteidet. Ez nonszensz
- 08:32 Megvan a Tankcsapda új gitárosa
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
