Belföld

Túszdráma Moszkvában – a terroristák megöltek egy foglyot

Csecsen terroristák túszul ejtettek több száz embert szerda este Moszkva egyik kultúrpalotájában . A csecsen háború befejezését követelő fegyveresek öt túszt engedtek szabadon csütörtökön, ám egy nőt lelőttek a többi fogvatartott közül. Negyven külföldi szabadon engedésére ugyanakkor ígéretet tettek.

Lelőttek egy túszként fogvatartott nőt azok a csecsen fegyveresek, akik több száz ember kivégzésével fenyegetőznek, és megszállták Moszkva egyik kultúrpalotáját, a dubrovkai színházat szerda este. A terroristák csütörtök délben öt túszt engedtek szabadon. A kiszabadultak között egy külföldi volt. A csecsenek ígéretet tettek negyven külföldi fogvatartott szabadon bocsátására.

Abu Szaidnak nevezi magát a tárgyalásokat vezető terrorista

A terroristákhoz több delegáció is érkezett a csütörtöki nap folyamán. A tárgyalók között voltak a Lenta.ru orosz internetes újság szerint a Vörös Kereszt vezetői, egy angol újságíró és Joszif Kobzon orosz parlamenti képviselő, táncdalénekes is, aki 1964-ben a “Grozniji dal”-lal keltett feltűnést. (Groznij Csecsenföld fővárosa.) Kobzonék után külföldi diplomaták is beléptek az épületbe, ahol egy magát Abu Szaidnak nevező terroristával tárgyalnak. Ugyancsak részt vett egyes hírek szerint az alkudozásban Putyin elnök tanácsadója, Szergej Jasztrzsembszkij.

A dubrovkai kultúrpalotában tartózkodó több száz néző közül a fegyveresek már éjszaka szabadon engedtek több gyermeket – jórészt az előadásban fellépő gyermekkar tagjait -, és szabad távozást biztosítottak a színházban lévő, kaukázusi származású személyeknek valamint a terhes nőknek. Néhány színésznek és színházi dolgozónak öltözői ablakokon keresztül sikerült elmenekülnie. A kimenekültek arról számoltak be, hogy vér folyt a nézőtéri sorok között.

A kiszabadult túszok nyilatkozatai szerint a dzsipeken érkezett terroristák előadás közben rohantak fel a színpadra, és többször a levegőbe lőttek. A támadók között nők is vannak. A terroristákra robbanó szerkezetek vannak erősítve.

A rendőrség, a média és a hozzátartozók körbezárták az épületet

Külföldiek is vannak a túszok közöttEllentmondásos hírek érkeznek a moszkvai csecsen támadók hatalmában lévő foglyok számáról. A támadás estéjére 711 belépőjegyet adtak el, így a színészekkel és a színházi dolgozókkal együtt még több mint 500 embert tartanak hatalmukban a túszejtők. A csecsenek korábban 30 külföldi túsz szabadon bocsátását ígérték, de időközben meggondolták magukat, elhalasztották ezt a lépést. A BBC szerint három brit, hét német, négy amerikai, két kanadai, két osztrák és két holland állampolgár tartózkodik a színházépületben. Az AP szerint vannak bolgár, azeri és belorusz túszok is. Varga György, a moszkvai magyar nagykövetség ügyvivője azt közölte az MTI-vel: nincs információjuk arról, hogy magyarok is lennének a túszok között.

Az orosz televíziók megszakították műsoraikat – köztük a Szpartak Moszkva-Barcelona labdarúgó mérkőzés közvetítését – és helyszíni közvetítésekben számolnak be az eseményekről. Az orosz főváros déli részén fekvő épületet hermetikusan körülzárták a rendőrség és a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) alakulatai, és a helyszínre érkezett az Alfa kommandó is. Az épület elé vonult a belügyi egységek két harckocsija is. A színházhoz nagy számban érkeztek azok az emberek, akiknek hozzátartozóik vannak az épületben.

A francia Le Monde internetes kiadása Ruszlan Haszbulatov csecsen származású politikust, az orosz parlament korábbi elnökét idézi, aki szerint az orosz hatóságok készek biztonságos menekülési útvonalat garantálni a túszejtők számára, ha azok harmadik országba akarnak távozni.

Sikertelen csecsen közvetítés

Ahmad Kadirov hivatalos csecsen vezető nyilatkozatában óvott attól, hogy a terroristákat összemossák a kaukázusi népekkel. A moszkvai csecsen diszpóra több vezetője közölte, hogy hajlandó lenne helyet cserélni túszokkal, ha a támadók elengednék azokat. Az orosz kormány közleményben óvott attól, hogy a lakosság szélsőséges cselekményekre ragadtassa magát az orosz fővárosban élő kaukázusiak ellen.

A KavkazCentr csecsen szakadár internetes honlap szerint Movszar Barajev parancsnok – aki a tavaly elhunyt Arbi Barajev hadúr unokaöccse – osztaga kerítette hatalmába a színházat, és a támadók között lévő nők a csecsenföldi háború özvegyei közül kerültek ki. A szakadár közlések szerint a fegyveresek készek magukat is feláldozni az akció során. Ugyancsak a KavkazCentr szerint a támadók lelőttek egy FSZB-tisztet, aki figyelmeztetésük ellenére próbált belépni a színházépületbe. A Szövetségi Biztonsági Szolgálat lelőtt tisztje a BBC szerint nő volt.

Reggel robbanás hallatszott

Aszlanbek Aszlahanov csecsen parlamenti (alsóházi) képviselő két közvetítési kísérlete kudarcot vallott: a túszejtők neki is azt mondták, minden engedmény kizárva, vagy sikerül megállítaniuk a csecsenföldi háborút, vagy – túszaikkal együtt – hősi halált halnak.

Csütörtökön reggel robbanás döreje hallatszott – adta hírül az AP, hozzátéve, nem tudni, hogy az épületen belül vagy kívül történt-e a robbanás.

Az orosz hatóságok további terrorakcióktól tartanak

Az orosz hatóságok attól tartanak, hogy a moszkvai támadás nem elszigetelt, hanem nagyszabású terrortámadások sorozatának első esete csupán.

Vlagyimir Putyin orosz elnök – aki lemondta németországi látogatását a rendkívüli események miatt – a késő esti órákban rendkívüli tanácskozásra a Kremlbe rendelte Mihail Kaszjanov miniszterelnököt, Borisz Grizlov belügyminisztert, és Nyikolaj Patrusevet az FSZB vezetőjét. Vlagyimir Lukin, az orosz törvényhozás alsóházának, az állami dumának az alelnöke felvetette az orosz biztonsági szolgálatok felelősségét is, amiért a terroristák nagy mennyiségű fegyvert és robbanószert tudtak csempészni Moszkvába.

Putyin szerint külföldi terrorközpontok készítették elő az akciót

Csütörtökön, kora délután Putyin orosz elnök tévényilatkozatában hangsúlyozta, hogy külföldi terrorközpontokban tervelték ki a színházfoglalási akciót. Az orosz elnök szerint “ugyanazokról a bűnözőkről van szó, akik Csecsenföldet terrorizálják évek óta”.

Az NTV televízió korábbi közlése szerint az amerikai titkosszolgálatok a közelmúltban figyelmeztették is orosz és olasz kollégáikat hiányosságaikra az ilyen terrorcselekmények megakadályozásában.

A mostani terrorakcióhoz hasonló történt már az Orosz Föderáció területén: 1995-ben csecsen fegyveresek – Samil Baszajev vezetésével – betörtek egy dagesztáni városba, Bugyonnovszkba, ahol ezer embert ejtettek túszul. Végül visszamenekültek szülőföldjükre, de az akciónak több mint százan estek áldozatul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik