Kertész Imre fiatalos vagabundként fekete kalapban, piros sállal, akár egy világjáró Szindbád érkezett meg szerda este Ferihegyre, derekasan állva az újságírók ostromát. Rajongói egy piros és egy sárga rózsával fejezték ki hódolatukat a boldogságtól sugárzó írónak. Kertész Imrét a repülőgép leszállása után, a reptér betonján várta felesége, Kertész Magda, valamint Morcsányi Géza, a Magvető Kiadó vezetője, az író műveinek magyarországi kiadója. A Nobel-díjas író a Magyar Hírlapnak elmondta, az ünneplések ugyan most kissé megakasztják a munkában, ám mégis hazajött, mert szeretné kicsit hazája megbecsülését élvezni, majd hozzátette: úgy nyilatkozott, a mostani műve lesz az utolsó, melynek a holokauszt a témája, és ez a Kaddis a meg nem született gyermekért című könyv párregénye lesz. Azt is elmondta, szerinte sikerében nemcsak az nyomot sokat a latba, hogy német nyelvterületen széles körben ismerik, hanem az is, hogy négy könyvét svédre is lefordították, így a Svéd Királyi Akadémia ítészei is olvashatták.
[Magyar Hírlap] Ajánlott videó
- 12:57 A Panelhősök Attilája megmutatja, mi történik, ha nem tudjuk kezelni a kudarcot
- 12:55 Lesz egy nagy visszatérő Marco Rossi keretében
- 12:48 15 évet kértek a somoskőújfalui testvérgyilkosra
- 12:47 Sorra kapcsolják le az európai szupermarketek hűtőit - de mégis hogyan?
- 12:46 Megmutatták, hogy nézett ki az Alföld kétszáz évvel ezelőtt
- 12:24 17 éves fiú rabolt ki két tinit a Józsefvárosban
- 12:14 Messze elmarad a hazai nagy büntetőügyekben elfogadott óvadékoktól Matolcsy 30 milliója
- 11:55 Bombariadót fújtak két Varsóba tartó utasszállítón
- 11:28 „Mindannyian osztozunk a szörnyű fájdalomban” – a futballvilág gyászolja Jesús de Miguelt
- 11:18 Kiutalták Gulyás Gergely 16 millió forintos végkielégítését, ő tovább is utalta
- 11:08 Megvan a szezon első edzőváltása a labdarúgó NB I-ben
- 10:57 Tarr Zoltán üzent a kulturális költségvetést bíráló szépíróknak is: Legyenek bizalommal!
- 10:57 Kik voltak 1956 hősei, és milyen újdonságokat derített ki róluk egy friss kutatás?
- 10:39 Kitiltották a Hír TV két munkatársát a Parlamentből
- 10:37 Pedagógusok Szakszervezete: A válságból való kilábaláshoz ez kevés
- 08:49 „A Fidesszel mindenki jól jár!” – nyomoznak a Németh Balázsékat népszerűsítő kiadványok ügyében
- 08:55 Munkaszüneti nappá nyilvánították december 24-ét, megvan az új legfőbb ügyész
- 10:57 Kik voltak 1956 hősei, és milyen újdonságokat derített ki róluk egy friss kutatás?
- 07:48 Ezért drogozták be és itatták le a gyerekeket az inkák, mielőtt feláldozták őket az isteneknek
- 07:03 444: Közpénzből fizethették Pócs János fiának lézershow-ját
- 05:30 Kvíz: mennyit tudsz a táncdalfesztivál ikonjáról, Koós Jánosról?
- 22:19 Bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal megszüntették Feledy Botond megbízatását a külügyi intézet élén
- 07:01 Tárgyalóasztalhoz ül Oroszország és Ukrajna
- 08:53 Romlott a spanyol labdarúgó állapota, aki egy horrorütközés miatt került kórházba
- 08:54 Holnap zuhan le a NASA űrtávcsöve, ezeken a területeken csapódhatnak be darabjai
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
