[NOL] Az iraki tömegpusztító fegyvereket egy gyilkos zsarnok ellenőrzi, aki már ezreket ölt meg vegyi fegyverrel . A veszély máris nagy, és az idő előrehaladtával folyton-folyvást nő - mondta az elnök közép-európai idő szerint kedd hajnalban az Ohio állambeli Cincinnatiban mondott félórás beszédében. George Bush az afganisztáni hadjárat megkezdésének első évfordulóján intézett beszédet a nemzethez, hogy meggyőzze a közvéleményt: valóban Irak jelenti a legnagyobb fenyegetést, és éppen most. A felmérések szerint az utóbbi két hónap intenzív meggyőző kampánya ellenére csökkent a washingtoni kormányzat iraki politikájának támogatottsága. A világon sok a veszély, de az iraki kirí a többi közül. A rezsim múltbeli és jelenlegi tetteinél, technológiai lehetőségeinél és kegyetlen természeténél fogva egyedülálló az a veszély, amelyet Irak jelent, mivel egyesíti korunk legsúlyosabb fenyegetéseit - hangsúlyozta George Bush. Az amerikai elnök beszédében szólt arról, hogy Szaddám Huszein bővíti vegyi és biológiai fegyvertárát, s "nukleáris szent harcosaival" atomfegyvereket akar előállítani. Ha ez megtörténik, képes lenne megzsarolni bárkit, aki ellenzi agresszióját, és képes lenne uralma alá vonni a Közel-Keletet. És fenyegethetné Amerikát. Nukleáris technológiát adhatna át terroristáknak - figyelmeztetett Bush.
Ajánlott videó
- 05:31 Kvíz: 6:3? Messi első Aranylabdája? Találd ki, melyik évben történt ez a futballtörténelmi pillanat!
- 05:30 Az ókor urai: az istenek – itt a nagy mitológiai kvíz
- 04:40 Teljesen megváltozhat a YouTube keresője
- 03:40 Egy napon fejezték le Zrínyit, Nádasdyt és Frangepánt
- 03:33 Szögletgóllal küldte padlóra a Fradi a Honvédot a női kupadöntőben
- 21:36 A május 1-i hosszú hétvégén idén először újra a gyalogosoké a rakpart
- 21:26 Gulyás Gergely: Önmagában a népakarat nem szabad, hogy önkényhez vezessen
- 21:25 Nagyon távol került a Szeged a Final Fourtól
- 21:25 A nap legfontosabb hírei - 2026.04.29.
- 21:17 Kikerült a netre, Trumpék milyen menüsorral várták a Fehér Házban Károly királyt és a királynét
- 21:04 Trump: Hamarosan lehet megoldás az orosz-ukrán háború lezárására
- 20:50 A tizenegyesek meccse volt az Atlético-Arsenal: kettőt megadtak, egyet visszavontak
- 20:22 Több tízmilliós online csalás: 100 ezerért működött közre a gyanúsított
- 20:09 Budapestről jelentkezett be Kiefer Sutherland, meglepte, hogy Buda és Pest régen külön volt
- 05:00 Szokatlan veszélyre figyelmeztető tábla jelent meg Székesfehérváron
- 14:51 „Új időszak kezdődik" – Orbán levelet írt a Fidesz tagjainak
- 21:17 Kikerült a netre, Trumpék milyen menüsorral várták a Fehér Házban Károly királyt és a királynét
- 16:56 Fekete Giorgio: A tavalyi fesztiválszezonban előadók között teljesen tudvalevő volt, hogy bárkinek, bárhol be lehet kamerázva a backstage-e
- 14:27 Hat kötelezettségszegési eljárás indult Magyarországgal szemben
- 17:19 Nyolcvanezren kérik az ügyészségtől, hogy ejtse a vádat a Pécs Pride szervezője ellen
- 18:57 Rainer M. János: Még mindig van értelme az ügynökakták nyilvánosságának
- 12:27 „Nem kell itt a királynőt játszani!” – beszólt a bírónőnek Till Tamás feltételezett gyilkosa, aki egy elképesztő történettel állt elő
- 12:45 Bajnokok Ligája: a tévében is látható lesz az Atlético–Arsenal elődöntő
- 11:57 Megszólalt Lánczi Tamás: „A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntethető és felszámolható”
- 21:04 Trump: Hamarosan lehet megoldás az orosz-ukrán háború lezárására
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
