[FN] Keller László szerint igazolást nyertek a közpénzfelhasználással kapcsolatos korábbi kritikáik. A Miniszterelnöki Hivatal közpénzek elköltésének felügyeletével foglalkozó politikai államtitkára ezt hétfőn közölte azon a sajtótájékoztatón, amelyen a kormányalakítás óta lefolytatott vizsgálatok eredményeit ismertették. Pozitívumként számolt be arról, hogy sikerült visszaszerezni a kincstárból kikerült pénz egy töredékét. Hozzátette: a legnagyobb ilyen tétel egymilliárd forint. Nagy valószínűség szerint az MFB, a 12 agrárgazdaság és a martinsalakos házak ügyében megindulhat majd a büntetőeljárás is - jelentette ki. Utalt arra, hogy számos ügyben - például a földművelésügyi minisztérium, a Defend Security Kft., a Millenáris Kht., az In Forrás Kht., a Magyar Televízió, a stadionbeléptető rendszer és az APEH volt bűnügyi vezetője esetében - már folyik a rendőrségi vizsgálat. Keller László elmondta: vizsgálják azt is, hogy miként történt a Reorg-Apport Rt. esetében a pénzek felhasználása. Keller László közölte, hogy a Kehi által folytatott 30 ügyön kívül további harminc nagyobb és számos kisebb súlyú vizsgálatot folytatnak a közpénzek elköltésével kapcsolatban.
Ajánlott videó
- 05:30 10 kérdés, amivel megtudhatod, mennyire ismered az Országház titkait
- 03:33 Harc a túlélésért: még kilenc csapat veszélyben van a topligák legkiélezettebb kiesés elleni küzdelmében
- 22:32 Xabi Alonso újra munkába állhat, vergődő Premier League-csapatnál nevezhetik ki
- 22:01 Elek Gábor a vesztes elődöntő után: Olyan hibáink voltak, melyeket nem szabad elkövetni
- 21:36 L. Ritók Nóra: Kaptam egy telefonhívást egy titkos számról, és közölték, hogy az Alkotmányvédelmi Hivataltól vannak
- 21:22 Robbie Keane az elbukott bajnoki arany után a jövőjéről és a kormányváltásról is beszélt
- 20:55 A nap hírei - 2026. 05. 16.
- 20:49 A meccs után a játékosok még pezsgővel locsolták, mégis távozik a DVSC vezetőedzője
- 20:37 A bajnok ETO edzője: Lehet, hogy ezt a dátumot kivarratom magamra
- 20:32 Havasi Bertalan: Nem mindig kormányoztunk jól. Szarul kommunikáltunk
- 20:10 „Büszkén, emelt fővel nézhetünk tükörbe” – a hokikapitánynak tetszett, ahogy csapata küzdött a finnek elleni vb-meccsen
- 20:10 Megszűnik a Fidesz szócsöveként számontartott Győr+ Hetilap
- 20:03 Sub Bass Monster: Nincs bennem backstage-zárási pánik, nem tartok attól, hogy elfelejtenének
- 05:00 Kiderítették a szakértők, miért pusztulnak a halak a Bánki-tóban
- 19:54 Eszelősen nagy gólt lőtt Schäfer András a Bundesligában
- 19:53 Katasztrófa, luxus, szégyen, elégtétel – elkísértük az első látogatócsoportot a Karmelitába és Rogán luxusminisztériumába
- 19:19 „Itt vagyok a papámnál, és hallottam, hogy elesett” – 11 éves fiú mentette meg a nagyapja életét
- 17:25 Tanács Zoltán elmagyarázta, hogy miért mondják fel Krauszék 262 milliárdos szerződését
- 21:22 Robbie Keane az elbukott bajnoki arany után a jövőjéről és a kormányváltásról is beszélt
- 19:40 Az ötös lottó e heti nyerőszámai
- 17:55 Meghalt az egyik Maldív-szigeteki katona, aki az eltűnt olasz turisták után kutatott
- 17:17 A polgári engedetlenség miatt kirúgott pedagógusok: Lannert Judit bejelentése hatalmas elégtétel
- 11:52 „Az lesz, Bence, hogy vége a Fidesznek, jó?” – felháborodott Fidesz-szavazó osztotta ki Tuzson Bencét egy lakossági fórumon
- 20:10 Megszűnik a Fidesz szócsöveként számontartott Győr+ Hetilap
- 12:04 Havasi Bertalanba botlott a várbéli kormányépületeket bejáró Magyar Péter, szócsatáztak egyet
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
