[MTI-Eco]Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP), valamint a gyógyszergyártók és
forgalmazók egyenként megállapodtak az OEP-pel abban, hogy a portfoliójukban lévő OEP által támogatott gyógyszerek forgalommal súlyozott átlagárát 3,2 százalékkal emelhetik meg a jövő év elejétől , közölte az MTI-ECO-val Bidló Judit, az OEP gyógyszerügyi főosztályának vezetője. A fix összegű támogatások kérdése még nyitott, tette hozzá, de ez már várhatóan nem emeli az áremelés mértékét, mert ezek a tárgyalások döntően árcsökkenést eredményeznek. A gyártók és a forgalmazók nem kaptak forintban mért kompenzációt a múlt évben kötött hároméves megállapodásban foglaltak elmaradása miatt. Az ellentételezés az alku része volt, magyarázta
Bidló Judit. A tavaly megkötött hároméves megállapodás, amelyet a májusban hivatalba lépett kormány új, négyéves megállapodással szeretne felváltani, a központi költségvetési törvényben tervezett infláció 70 százalékának mértékéig engedte meg az OEP által támogatott
gyógyszerek termelői árának emelését, azzal, hogy magasabb infláció esetén a különbözetet a következő emelés alkalmával érvényesíthetik
a gyártók. Az inflációs számítások alapján az idén július 1-jétől 5 százalékos emelést érvényesíthettek volna a gyártók és forgalmazók.
Ajánlott videó
- 03:40 Egy napon fejezték le Zrínyit, Nádasdyt és Frangepánt
- 03:33 Szögletgóllal küldte padlóra a Fradi a Honvédot a női kupadöntőben
- 21:36 A május 1-i hosszú hétvégén idén először újra a gyalogosoké a rakpart
- 21:26 Gulyás Gergely: Önmagában a népakarat nem szabad, hogy önkényhez vezessen
- 21:25 Nagyon távol került a Szeged a Final Fourtól
- 21:25 A nap legfontosabb hírei - 2026.04.29.
- 21:17 Kikerült a netre, Trumpék milyen menüsorral várták a Fehér Házban Károly királyt és a királynét
- 21:04 Trump: Hamarosan lehet megoldás az orosz-ukrán háború lezárására
- 20:50 A tizenegyesek meccse volt az Atlético-Arsenal: kettőt megadtak, egyet visszavontak
- 20:22 Több tízmilliós online csalás: 100 ezerért működött közre a gyanúsított
- 20:09 Budapestről jelentkezett be Kiefer Sutherland, meglepte, hogy Buda és Pest régen külön volt
- 20:06 Itt a fordulat: Szalah a pályán búcsúzhat el a Liverpool-szurkolóktól
- 19:41 25 milliárd dollárt költött eddig Amerika az Irán elleni háborúra
- 19:33 Kirúgott edzőt ritkán búcsúztatnak ekkora rajongással
- 19:30 60 éves korában öngyilkos lett Peter Falk lánya
- 15:30 Szász János: Azt mondták, a következő házkutatásnál odateszik majd a kokaint, és mehetek panaszra a Jóistenhez
- 16:43 Magyar Péter Brüsszelből: Rövid lesz a nyár
- 14:51 „Új időszak kezdődik" – Orbán levelet írt a Fidesz tagjainak
- 19:30 60 éves korában öngyilkos lett Peter Falk lánya
- 14:27 Hat kötelezettségszegési eljárás indult Magyarországgal szemben
- 12:45 Bajnokok Ligája: a tévében is látható lesz az Atlético–Arsenal elődöntő
- 11:06 Baka András: Ilyen csak egyszer történt, amikor a náci Németország elfoglalta Hollandiát
- 16:56 Fekete Giorgio: A tavalyi fesztiválszezonban előadók között teljesen tudvalevő volt, hogy bárkinek, bárhol be lehet kamerázva a backstage-e
- 17:19 Nyolcvanezren kérik az ügyészségtől, hogy ejtse a vádat a Pécs Pride szervezője ellen
- 12:44 Nyomozást rendeltek el az ukrán pénzszállítók jogellenes fogva tartása miatt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
