[FN] Az SZDSZ kampánycsapata szerint az MSZP és a Fidesz tárgyalásokat folytatnak Demszky Gábor megbuktatásáról. Az Index birtokába került feljegyzésből, amelyet Demszky kampányfőnöke, Nyáry Krisztián készített a kampánystábnak kiderül, hogy a fővárosi szocialisták és Schmitt Pál támogatói háttérmegállapodást kötöttek a jelenlegi főpolgármester megbuktatására. A főpolgármester a Népszabadságnak úgy nyilatkozott: egyre több jele van annak, hogy a közös cél, az ő leváltása érdekében a budapesti MSZP-sek és a jobboldali pártok folyamatosan egyeztetnek, "mutyiznak", és a végeredmény akár Schmitt Pál hatalomba segítése is lehet. Az internetes lap birtokában lévő elemzés Gy. Németh Erzsébet esetleges visszalépésének szocialista párti belső feltételeit taglalja. Az egyik forgatókönyv szerint Gy. Németh nem lépne vissza, mert ezzel a lépéssel csökkentené az MSZP esélyét a fővárosi abszolút többségre, míg a másik változat szerint a szocialista politikus visszalépéséért Görgey Gábor kultuszminiszter helyét kérné annak esetleges lemondása után. Kovács László a Népszabadságnak elmondta: nincs alapjuk az MSZP-Schmitt háttéralkuval kapcsolatos híresztelésnek, Schmitt Pállal egyetlen szocialista vezető sem folytatott megbeszéléseket. Nyáry Krisztián a Népszabadságnak elmondta: az általa készített feljegyzés nem a nyilvánosság számára készült.
Ajánlott videó
- 11:49 Donald Tusk Magyar Péternek: Köszönöm, hogy neked magyar zászló színű a szíved
- 11:46 A buli, amire 22 évet kellett várni – a klublegenda is az utcán ünnepelte az Arsenal bajnoki címét
- 11:40 Vitézy Dávid: Május 30-tól újra járnak a vonatok Ajka és Veszprém között, több éves kálvária után
- 11:24 A magyar dolgozók többsége úgy érzi, egyre kevesebbet ér a fizetése
- 11:12 Nicolas Winding Refn: Fél órán át halott voltam, aztán áramütéssel visszahoztak az életbe
- 11:02 Félévnyi emelést adna a kisnyugdíjasoknak Surányi György
- 10:58 „Nem tudtam reálisan gondolkozni, ezért vágtam le az ujját” – az újpesti gyilkos megindokolta, miért csonkította meg a felesége holttestét
- 10:58 Változtat a Google, mindenkit érint: megszűnik a webes keresés eddig ismert formája
- 10:58 Bochkor Gábor: Nem venném észre, ha a számlámról csak úgy eltűnne tíz- vagy százezer forint
- 10:52 Sztrájkkészültség: az Ikea dolgozói nem elégedettek a béremeléssel, ilyen kitűző viselésével demonstrálnak
- 10:33 Madárral való ütközés miatt gépcserét rendeltek el Kapitány István varsói repülőútja előtt
- 10:28 Magyar Péter a lengyel kormányfővel tárgyal Varsóban
- 10:15 Bölcsőde, óvoda, gyermekotthon és játszótér közelébe is jutott az azbeszttel szennyezett kövekből
- 10:14 Megható dolgot tett a hokiválogatott kapusa, miután a csapat megnyerte a legfontosabb vb-meccsét
- 10:09 Megszűnt a torlódás az M0-ás autóúton, ám több másik autópályán továbbra is lassú a haladás
- 09:26 Minősített szexuális erőszak miatt emeltek vádat egy borsodi nagymama ellen
- 09:12 Kónya Endrét speciális módon, elkülönítve kezelték a Köztársasági Elnöki Hivatalban – politológus, alkotmányjogász és a Vidéki prókátor a kegyelmi ügyről
- 06:30 A Revolut már küldi az áthelyezési leveleket a magyar ügyfeleknek, ezt válaszolják rá a hazai bankok
- 10:09 Megszűnt a torlódás az M0-ás autóúton, ám több másik autópályán továbbra is lassú a haladás
- 09:38 Csintalan Sándor: Novák Katalin átnyúlt Varga Judit feje felett
- 07:47 Videó: letarolta egy ház kertjét egy taxi Pesterzsébeten
- 09:28 Nikitscher Tamás: Nem tudom, mivel érdemeltem azt ki, hogy Rossi ilyen stílusban beszéljen rólam
- 04:10 Erről a véres eseményről kapta nevét a Vérmező
- 21:35 Bizonyos autóknak hamarosan duplájára drágul a parkolás Budapesten
- 18:08 Répássy Róbert: Nálunk nem K. Endre kegyelme csapta ki a biztosítékot
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
