Az 56-os veteránok tiltakoznak
Hardy Mihálynak, a Magyar Televízió rendszerváltozás előtti moszkvai tudósítójának a cége is közreműködik az 1956-os ünnepségek megrendezésében - írja a Magyar Nemzet. Az 56-os veteránok tiltakoznak az ellen, hogy a kommunista terror elleni hősi felkelésük ünnepét olyanok szervezik, akik a rendszerváltás előtt elkötelezték magukat a szocializmus mellett. A Miniszterelnöki Hivatal (MeH) Kormányzati Kommunikációs Központja által az október 23-tól november 4-ig terjedő állami ünnepségek megszervezésére, és az azzal kapcsolatos kommunikációs tevékenységek lebonyolítására kiírt meghívásos közbeszerzési pályázatot fővállalkozóként a Gála Party Service Kft. nyerte el. A cég alvállalkozóként, a Hardy Mihály tulajdonában lévő HardNews Bt. szolgáltatásait is igénybe veszi. Mint ismert, Hardy Mihály újságíró az állampárti időkben a Magyar Televízió moszkvai tudósítója volt, majd később annak a TV3-nak lett a hírigazgatója, ahol az MTV elnöki posztjára most pályázó Baló György volt az elnök. Gál J. Zoltán kormányszóvivő szerint a MeH-nek a Gála Party Service Kft.-t választó döntését csak szakmai indokok vezették. Megtudtuk: idén 200 millió forintot fordítanak az 1956-os ünnepségek lebonyolítására, ami nagyjából annyi, mint a polgári kormány tavalyi kerete. Balázs Piri-László, a Történelmi Igazságtételi Bizottság (TIB) alelnöke több ´56-os veterán véleményét tolmácsolva kifejtette: a szabadságharcos mártírok megszentelt sírjainál nem kívánatosak a jelenlegi kormány prominens tagjai. Ajánlott videó
- 16:52 Hamarosan pár napos tűzszünet jöhet az orosz-ukrán háborúban
- 16:30 Kaáli Nagy Géza: Orbánék nőgyógyásza volt a lombik intézetek államosításának egyik motorja
- 16:08 Sára Botond lakásán is házkutatást tartottak, megszólalt a vesztegetéssel gyanúsított főispán
- 15:49 „A Fideszt mindig is két dolog zavarta: a valóság és az önállóan gondolkodó ember” – Thuróczy Szabolcs a kormányváltásról
- 15:47 Az MBH Bank elismerte, hibásan számolta a Babaváró büntetőkamatát az utóbbi három hónapban
- 15:43 Gór-Sebestyén Júlia ügyét vádemelési javaslattal zárja le a rendőrség
- 15:38 Ezért temették el többször is Hitlert
- 15:33 Debrecenben két képviselő kérte a közgyűlés feloszlatását, de a fideszes városvezetés nem tűzte napirendre az indítványt
- 15:30 Lemondott az elsőként modellt váltó MOME kuratóriuma és felügyelőbizottsága
- 15:26 A napelemesek nem fogadták el az AB döntését, az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak
- 15:25 Botrány a kajak-kenu körül: nem indult bizalmi szavazás az elnökkel szemben
- 15:21 Botrányba fulladt az SZFE fóruma: két oktató lemondásra szólította fel az egyetem vezetőségét, a hallgatók kisétáltak
- 15:11 Czutor Zoltán az NKA-támogatásokról: A nyilvános kollégium volt a látványpékség, a háttérben meg tízszer annyit szétosztottak a csókosoknak
- 15:03 Navracsics Tibor kifejtette, mi lehet a Fidesz vezérfonala a „nehéz időkben”
- 15:00 „Ki lennél te a NER nélkül?” – ilyen üzeneteket kapott Kádár L. Gellért, most reagált a kritikákra
- 07:09 Egy jászberényi fideszes képviselő a könnyeivel küszködve beszélt arról, mennyire megalázónak tartja, hogy Pócs János beülhet a parlamentbe
- 11:07 Az ukrán határ mellett eredtünk a legnagyobb Fidesz-győzelem nyomába
- 08:39 Mészáros cégcsoportjának vezetője: Nyugodtan rám lehet rúgni az ajtót, de egyszerűbb, ha kopogtatnak
- 13:11 A Forbes-listán is Magyar Péter mögött Orbán Viktor
- 12:49 Tolvai Reni elárulta, miért nem mutatkoznak együtt párjával, Kállay-Saunders Andrással
- 07:33 Választás 2026: Orbán Viktor vátesz volt
- 12:13 Orvosi képesítés nélkül végzett hialuronsavas ajakfeltöltéseket egy fiatal békéscsabai kozmetikus
- 13:22 TI: 2645 milliárd forintnyi közpénz került magántőkealapokhoz, Tiborcz alapkezelőjét találták meg a legtöbb állami forrással
- 10:30 Az MCC közölte, hogy kész az együttműködésre a Tisza-kétharmad által dominált parlamenttel
- 10:58 Egyszer sem szólalt meg az Artemis–2 legénysége a Fehér Ház sajtótájékoztatója alatt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
