Eddig a pénzügyminiszter rendeletben írta elő a biztosítási díj átlagos emelésének megengedett mértékét, amitől a biztosítók felfelé és lefelé is eltérhettek. Az új rendszerben a biztosítók közötti verseny szabja majd meg az emelések mértékét . A kormány ugyanis elfogadta a gépjármű üzembentartójának kötelező felelősségbiztosításáról szóló kormányrendelet módosításait. Az egységes díjszabás 1998-tól fokozatosan szűnt meg, és az utóbbi időben már olyan jelentékeny eltérések mutatkoztak a tarifák között, hogy megindult a gépjármű tulajdonosok vándorlása az alacsonyabb tarifákat kínáló biztosítók felé.
A jelenlegi módosítástól a Kormány e folyamat folytatódását, és az ügyfélszerzés érdekében folytatott díjverseny erősödését várja. A megfelelő tájékoztatás érdekében október 30-ig a biztosítók kötelesek az ügyfélszolgálati irodáikban, két országos napilapban és az interneten is közzé tenni a jövő évi díjaikat - derül ki a Pénzügyminisztérium közleményéből. Az üzembentartónak dönteniük kell, hogy 2003-ra melyik biztosítóval kötnek szerződést. Ha megmaradnak a jelenlegi biztosítójuknál (és a szerződést a biztosító is életben tartja 2003-ra), akkor nincs semmi tennivalójuk. Ellenkező esetben november 30-ig írásban, illetve személyesen be kell jelenteni a biztosítónál a váltási szándékot, kérve a már megszerzett bonus-malus fokozatról szóló igazolást. Ez szükséges ugyanis ahhoz, hogy az új biztosító - akivel december végéig meg kell kötni az új, 2003-ra érvényes szerződést - elismerje a már elért bonus kedvezményüket.
Ajánlott videó
- 17:57 Vitézy a V-Híd körüli szabálytalanságok miatt felfüggesztette a Déli Körvasút építését
- 17:49 A vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokra
- 17:48 Manuel Neuer összehozta a Bundesliga történetének leggyorsabb gólját
- 16:54 Rákay Philip felszólította a magyar kormányt és a sajtót, hogy fejezzék be a tudatos lejáratását
- 16:53 Sánchez a lakhatási válsággal mentené a hatalmát – de Franco szelleme ezúttal elűzheti a nagy túlélőt
- 16:52 Kemény ítélet az NB I-ről: A magyar futballpiac túl kicsi ahhoz, hogy a klubokat eltartsa
- 16:51 A sprintfutam után az időmérőt is megnyerte Verstappen
- 16:22 Egy héten belül a harmadik lengyel iskolában történt támadás
- 16:04 Kitüntették az újbudai alpolgármestert, akit rendőri intézkedés során lelöktek a lépcsőn
- 15:57 Botrány Madridban, szurkolói tüntetés miatt félbeszakadt a La Liga-meccs
- 15:41 Tornádó csapott le egy szicíliai iskolára, 273 gyereket kellett evakuálni
- 15:24 Milyen fenyegetést jelent ma a fasizmus?
- 15:19 Ismert influenszer ByeAlex új barátnője, akivel most először posztoltak közös képeket
- 15:02 Tanács Zoltán: A Nemzeti Adatvagyon Ügynökség elszámolásaiban szálloda, gin, ékszerek is szerepeltek
- 14:45 Young G Béci 12 milliót nyert a Farm VIP-ben: elárulta, mire költi a nyereményt
- 12:02 Összeesett egy futó az esztergomi félmaratonon
- 06:47 Trump megállapodott Putyinnal: Oroszország exportálhat dízelt Amerikába és a világpiacra
- 13:11 Elismertek egy új típusú cukorbetegséget
- 06:59 Az utolsókat rúgja a szlovén Alpok szimbóluma
- 09:56 Török Gábor: Kik fogják Karácsony Gergelyt támogatni? Azok a szövetségesei, akiket most elárult?
- 06:00 Megfosztották címeitől, házát is el kellett hagynia – 130 milliós kártérítést kapott András korábbi herceg
- 14:45 Young G Béci 12 milliót nyert a Farm VIP-ben: elárulta, mire költi a nyereményt
- 14:25 Dobrev Klára fellázadt a techmilliárdosok és az algoritmusok ellen
- 15:57 Botrány Madridban, szurkolói tüntetés miatt félbeszakadt a La Liga-meccs
- 15:02 Tanács Zoltán: A Nemzeti Adatvagyon Ügynökség elszámolásaiban szálloda, gin, ékszerek is szerepeltek
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
