Vasárnap este, két héttel a német kereskedelmi csatornákon megrendezett vita után a két közszolgálati televízió, az ARD és a ZDF 
is műsorára tűzte a választások előtt immáron hagyománynak számító kancellárjelölti vitaműsort. A rögtönzött közvéleménykutatások szerint a jelenlegi kancellár, a szociáldemokrata (SPD) Gerhard Schröder jobbnak bizonyult a keresztény pártok (a CSU és a CDU) jelöltjével, Edmund Stoiberrel szemben; aki egyébként a második világháború óta első ízben az erőteljesebben jobboldalinak számító CSU jelöltje.
A mostani televíziós csörte talán azért is számít az átlagosnál egy fokkal izgalmasabbnak, mert a CDU/CSU jelöltjének a közelmúltban még jól látható előnye az árvíz és a szocdem kancellár ezzel kapcsolatos ténykedése következtében szinte teljesen elolvadt – legalábbis a közvéleménykutató cégek többsége szerint. Márpedig elemzők állítják: a vita akár 1-2 százalékos előnyt is hozhat a közel 15 milliós nézősereg szemében szimpatikusabbnak bizonyuló fél oldalán.
Tévévita-hagyományokAz elnök-, avagy kancellárjelöltek választásokat megelőző televíziós párbeszéde természetesen az Egyesült Államokból indult hódító útjára a hatvanas években. A legenda szerint rögtön az első ilyen jellegű rendezvény a választás kimenetelét is befolyásolta: John F. Kennedy a legenda szerint a történelem első televíziós vitájának köszönheti, hogy kiütötte a nyeregből Richard Nixont. A 42 évvel ezelőtti esemény után rövid szünet következett, majd a viták sorozata 1976-ban folytatódott. Mára az elnökjelöltek vitája aligha alakul olyan spontán módon, ahogyan az első időkben. Az eseményt alaposan megkoreografálják, a vita többnyire két nyitóbeszédből és néhány újságírói kérdés megválaszolásából áll. A megrendezett vitákat a felmérések szerint egyre kisebb érdeklődés kíséri: 1960-tól egészen 1992-ig rendre 60 millió fölött volt a nézők száma, 1996-ban azonban már csak 36 millió amerikait érdekelt az elnökjelöltek párbeszéde, 2000-ben pedig körülbelül 40 millióan kísérték figyelemmel Bush és Al Gore választásokat megelőző párbeszédét.
A szinte teljesen egyforma öltönyben, ingben és nyakkendőmintázattal a kamerák elé lépő jelöltek a két héttel ezelőtti műsor rövid és kevéssé izgalmas értékelése után a választási kampány központi eleme, a németországi munkanélküliség kérdését kezdték feszegetni. Egészen pontosan Stoiber Schröder szemére vetette, hogy a munkanélküliség drasztikus letörésére tett választási ígéretét megszegte. A beígért 3,5 millió állástalannal szemben ma több mint 4 millió ember tengődik munka nélkül, főleg a keleti tartományokban, amiért Schrödert “le fogják váltani, akárcsak Helmut Kohlt” – emlegette a konzervatív jelölt lehetséges elődjeinek hibás lépéseit.
Schröder a kedvezőtlen világgazdasági körülményeket okolta a magas munkanélküliségért. A Helmut Kohl volt német kancellárral való összehasonlítást alapvetően hibásnak nevezte a szociáldemokraták első embere, hiszen – mint elmondta – az akkori 4,1 millió munkanélkülit virágzó világgazdasági körülmények közepette sikerült kitermelnie “Stoiber barátjának”.
A német-amerikai kapcsolatokban érezhető hangsúlyeltolódásról Schröder elmondta: nem ért egyet az iraki rendezéssel kapcsolatos amerikai elképzelésekkel, a két ország közötti barátság azonban egyáltalán nincsen veszélyben. Sőt, jó barátok között a nézetkülönbségek tisztázása a követendő – érvelt a kancellár.
Németország jelenlegi Irak-politikájával kapcsolatban Stoiber azt hangoztatta, hogy Schröder a választási kampányban ugyan igen erőteljesen ellenzi az amerikaiak agresszív Irak-ellenes politikáját, mégsem kezdeményezett erről párbeszédet az amerikai elnökkel. Stoiber ugyanakkor beszédében fontosnak nevezte, hogy Irak megtámadásáról a döntés az ENSZ kezében legyen.
