A rendőrség szerint nem történt mulasztás a tótújfalui családi tragédiát megelőzően - írja a Magyar Hírlap. Mint ismeretes, a Somogy megyei kistelepülésen egy 14 éves lány szombaton éjjel megölte nevelőapját, mert a férfi évek óta fizikailag bántalmazta és szexuálisan zaklatta őt. A jogvédő szervezetek szerint Magyarországon nincs olyan hatóság, amely a családon belüli erőszakot képes lenne megelőzni, megakadályozni vagy magát a problémát kezelni. Úgy vélik, a gyermekvédelem csak verbálisan, szavakban létezik, a gyámügy és a rendőrség tehetetlen. A rendőrség szerint nagyon összetett és bonyolult problémáról van szó, amit nehezít, hogy az áldozatok érzelmi érintettségéből fakadó ellentmondó nyilatkozatok miatt a zárt közösségben elkövetett bűncselekmények nehezen bizonyíthatóak. A gyámhatóságot felügyelő minisztérium osztályvezetője elismeri, hogy rossz a hatósági gyakorlat. A szakemberek szerint a hatóságok mellett az embereknek is oda kellene figyelniük egymásra és környezetükre. A gyermekvédelmi törvény szerint minden állampolgárnak kötelessége jelezni, ha gyermekbántalmazást észlel. Felmérések szerint minden ötödik nőt bántalmaznak családján belül és minden héten belehal egy nő a verésbe. A bántalmazott nők jó része csak akkor kér segítséget, ha hallgatásuk gyermekeiket is veszélyezteti.
Ajánlott videó
- 16:54 Rákay Philip felszólította a magyar kormányt és a sajtót, hogy fejezzék be a tudatos lejáratását
- 16:53 Sánchez a lakhatási válsággal mentené a hatalmát – de Franco szelleme ezúttal elűzheti a nagy túlélőt
- 16:52 Kemény ítélet az NB I-ről: A magyar futballpiac túl kicsi ahhoz, hogy a klubokat eltartsa
- 16:51 A sprintfutam után az időmérőt is megnyerte Verstappen
- 16:22 Egy héten belül a harmadik lengyel iskolában történt támadás
- 16:04 Kitüntették az újbudai alpolgármestert, akit rendőri intézkedés során lelöktek a lépcsőn
- 15:57 Botrány Madridban, szurkolói tüntetés miatt félbeszakadt a La Liga-meccs
- 15:41 Tornádó csapott le egy szicíliai iskolára, 273 gyereket kellett evakuálni
- 15:24 Milyen fenyegetést jelent ma a fasizmus?
- 15:19 Ismert influenszer ByeAlex új barátnője, akivel most először posztoltak közös képeket
- 15:02 Tanács Zoltán: A Nemzeti Adatvagyon Ügynökség elszámolásaiban szálloda, gin, ékszerek is szerepeltek
- 14:45 Young G Béci 12 milliót nyert a Farm VIP-ben: elárulta, mire költi a nyereményt
- 14:44 Varga Mihály az euró bevezetéséről: A kedvező hatások mellett a kockázatokat is mérlegelni kell
- 14:25 Dobrev Klára fellázadt a techmilliárdosok és az algoritmusok ellen
- 13:55 Miért és mennyire lehet rácsúszni az otthoni eszpresszókészítésre?
- 12:02 Összeesett egy futó az esztergomi félmaratonon
- 06:47 Trump megállapodott Putyinnal: Oroszország exportálhat dízelt Amerikába és a világpiacra
- 13:11 Elismertek egy új típusú cukorbetegséget
- 06:59 Az utolsókat rúgja a szlovén Alpok szimbóluma
- 09:56 Török Gábor: Kik fogják Karácsony Gergelyt támogatni? Azok a szövetségesei, akiket most elárult?
- 06:00 Megfosztották címeitől, házát is el kellett hagynia – 130 milliós kártérítést kapott András korábbi herceg
- 14:45 Young G Béci 12 milliót nyert a Farm VIP-ben: elárulta, mire költi a nyereményt
- 14:25 Dobrev Klára fellázadt a techmilliárdosok és az algoritmusok ellen
- 15:57 Botrány Madridban, szurkolói tüntetés miatt félbeszakadt a La Liga-meccs
- 15:02 Tanács Zoltán: A Nemzeti Adatvagyon Ügynökség elszámolásaiban szálloda, gin, ékszerek is szerepeltek
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
